Babák Z
2012 őszén ismét meghívás érkezett gimnáziumunk testvériskolájából. Így nyílt lehetőség arra, hogy Finnországba utazhatunk, és aki úgy döntött, hogy kipróbálja magát és nem ijedt meg attól, hogy egy héten keresztül angolul kell beszélgetnie, nagyon jól érezte magát.
Február másodikán szombaton hajnalban, szinte még péntek éjszaka indultunk el, hogy aztán eltöltsünk egy hetet a Helsinkitől 350 km-re észak-keletre fekvő Joroinenben. Ez alatt a hét alatt a fő cél az volt, hogy használjuk az angoltudásunkat, megismerjünk egy másik országot, és bemutassuk a sikeres sportolóinkat a finn diákoknak és tanároknak. Az első nap utazással és nagyon jó hangulatban telt. Alig vártuk, hogy a két repülőút és a jó néhány órás busztúra után megérkezzünk, és végre találkozzunk a finn „családunkkal”. Dolgunkat megkönnyítette, hogy a vendéglátó családokban a szülők is beszéltek angolul, ami még több nyelvgyakorlásra adott lehetőséget.
Egyesével érkeztek meg a szülők és velük a gyerekek, és eleinte mindenki kicsit azért félve, de mosolyogva hagyta el az iskola auláját szombat este.
A vasárnapot a családokkal töltöttünk, mindenkinek más programot találtak ki vendéglátóink. Sokan közülünk részt vettek a vasárnapi istentiszteleten, amit a hidegre való tekintettel a templom helyett az imaházban tartottak. Az esti program legtöbbünknek szaunázás volt, mint a hét folyamán még sokszor. Szaunázás közben – felfrissülés gyanánt – amikor csak akartunk, kimehettünk és beleugorhattunk a hóba.
Hétfőn először körbevezettek minket a városban, megismertük egy kicsivel jobban Joroinen történelmét. Valamint a város jelképét, ami egy fiút ábrázol, aki feje fölé emelve a bikát azt jelképezi: „Meg tudom csinálni.” Mikor a városnézésből visszaértünk az iskolába, történelem óránk volt, ahol azt a feladatot kaptuk, hogy először a finn diákok segítségével finnről angolra, majd angolról magyarra fordítsuk a finn himnuszt. Az összes csoport sikeresen megoldotta a feladatot. Délután volt a finn főzés, amelyen kisebb tanári segítséggel, de saját magunk készítettük el a finn ételeket az iskola tökéletesen felszerelt tankonyhájában, amiket aztán jóízűen fogyasztottunk. Kiderült, hogy új dolgokat kipróbálni annyira nem is rossz, meg lehet szeretni más ételeket is, azon kívül, amit itthon eszünk.
Kedden sportos nap volt, amit alig vártunk, hiszen első dolgunk az volt, mikor a sportprogramok helyszínére megérkeztünk, hogy lesiklottunk a szánkóinkkal a hosszú, meredek lejtőn, ami bizony lepipálja a szarvasi gátoldalt, majd hatalmasakat estünk. A szerencsésebbek nem fejjel érkeztek a térdig érő hóba. Ezután széles hótalpakon túrázhattunk. Beletellett egy kis idő, mire ráéreztünk, hogy hogyan járjunk rajtuk – bukdácsoltunk is az elején eleget. De megérte, hiszen a legszebb helyeken jártunk, és közben a mínusz 9-10 fok ellenére sem fáztunk, sőt, meg sem éreztük. A túra közben, bár eleinte féltünk a hidegtől, rájöttünk, hogy meg lehet ezt szokni és szívesen maradnánk hosszabb időre is ebben a nyugodt és pihentető környezetben. Mikor visszaértünk, azzal a lehetőséggel fogadtak minket, hogy míg a csoport másik fele is elmegy túrázni, addig az első csoport, ha szeretne, felmehet a közeli síugrósáncra. Természetesen legtöbbünk, akiknek nem okozott gondot a jeges lépcső és nem félt a magasságtól, ki nem hagyta volna. Amikor felértünk, majdnem beláttuk az egész városkát, valamint azt a rengeteg erdőt, amiben sétálgattunk a hótalpakon. Nagyon fáradtan értünk vissza az iskolába, viszont még várt ránk egy egész délután, amikor kipróbálhattunk a sífutást is. Nem sok társunk mert egyedül futni, hiszen előtte hármasával is álltunk a speciálisan három emberre kialakított léceken, melyeken nehezebb a mozgást összehangolni, azonban aki mégis vállalkozott arra, hogy kipróbáljon valami teljesen újat, az nem bánta meg. Arra már a legelején rájöttünk, hogy egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Rögtön újabb esésekkel kezdtük a délutánt, de nem adtuk fel, erősen próbálkoztunk. A végére volt, akinek jobban ment, volt, aki majdnem ugyan ott tartott, ahonnan elindult, de mindannyian nagyon élveztük. Egy rövid hármas sífutó-bajnokság keretében felvehettük a versenyt a finn diákokkal is.
A szerdát is sporttal kezdtük, bár legtöbbünk csak szaunázni készült a város tó mellé épült szaunájában. Csapatversenyeket rendeztünk a hóban önkéntes ifjúsági vezetők irányításával és az erdő közepén épült turistaházban elköltött finom ebéd után végre elindultunk szaunázni. Ezzel egyikünknek sem volt problémája, viszont, amikor megláttuk a jeges vizet, amibe itthon még annyira bele akartunk ugrani, már nem voltunk annyira oda az ötletért. Ennek ellenére győzött a kíváncsiság valamint az a szellem, hogy talán most vagyunk itt először és utoljára, és mindenki belement a 4°C-os tavon vágott lékbe, majd annyira belelendültünk, hogy még angyalokat is formáztunk fürdőruhában a hóban, miután kiúsztuk magunkat. Talán ez volt a hétnek a legjobban várt eseménye, és nem is akartuk, hogy vége legyen, de indulnunk kellett, mert a szerda a mi napunk volt a tankonyhában, hogy egy kicsit bemutassuk a magyar ízeket. Krumplipaprikás /hazai kolbásszal, fűszerpaprikával /, csokiszalámi, és túrós lepény volt a vacsora.
Néhányunk a joroineni evangélikus gyülekezet meghívására uzsonnára volt hivatalos az evangélikus imaházban. Az ajándékunk átadása után a egy csésze tea és süti mellett a két egyházi ifjúsági közösség közti kapcsolat kialakításáról beszélgettünk.
Csütörtök délelőtt került sor a finn, illetve magyar diákok által angol nyelven készített prezentációk bemutatására. Mindenki a saját országának legsikeresebb olimpikonjairól tartott kiselőadást. A Vajdások két prezentációt készítettek: a 11. B tanulói az 1952-es helsinki olimpia csillagairól meséltek, a végzősök pedig a tavalyi londoni olimpia sikereit ismertették.
Délután volt alkalmunk havat faragni, hószobrászkodni. Először egy vödröt töltöttünk meg hóval, jól beletapostuk, beledöngöltük, lefordítottuk, végül a vödröt leemeltük – mintha homokvárat építenénk-, és kész volt a hótömb, melyből szebbnél szebb szobrok készültek, például az Eiffel-torony vagy egy karosszék.
Péntek délelőtt – újabb óralátogatás keretében – egy interaktív biológiaórán vett részt a társaságunk: disznószívet boncoltunk és közelebbről is megvizsgáltuk annak részeit. Ebéd után indultunk a szomszéd településre, Varkausba. Először a mechanikus hangszerek múzeumában jártunk. Itt egy rendkívüli történelemóra keretein belül csodálhattuk meg az akár több mint száz éves hangszereket, hiszen a tárlat vezetője rengeteget mesélt az utóbbi egy évszázad történelmi, politikai eseményeiről is. A múzeumlátogatást követően a város templomában jártunk. Az épület nemes egyszerűsége rabul ejtett bennünket. Eltér az itthon megszokott templomoktól, mégis csodásnak találtuk. Az idegenvezetést Anne Pääkkonen tartotta nekünk. Anne csupán egy évet töltött Magyarországon 1983-ban, de olyan jól megtanulta a nyelvünket, hogy végig hibátlanul mesélt nekünk Varkaus nevezetességeiről és a város történetéről. Utunk végén a település polgármesteri hivatalát látogattuk meg, még uzsonnára is hivatalosak voltunk.
Az utolsó napot minden magyar diák a saját „családjával” töltötte. Többségünk ismét Varkausba utazott, hogy vásárolni tudjon valami apróságot. A mintegy húszezer lakosú városban számos üzlet között válogathattunk. Meglepetésünkre a mindent befedő nagy hó ellenére a sétáló utca kövezete száraz volt, ugyanis a Papírgyár elhasznált forróvíz mennyiségét bevezették a föld alá és az hómentesen és szárazon tartja ezt a bevásárló területet. A délután – sajnos – készülődéssel és pakolással telt, hiszen este nyolckor indultunk haza. A visszaút sokkal hosszabb volt, mint az odaút, mert Münchenben ismét másik repülőgépre kellett átszállnunk és csak másnap késő délután értünk Szarvasra.
Igazán érdekes volt egy eltérő kultúrájú világba belecsöppenni. Az ott töltött egy hét alatt teljesen megszokottá váltak a mindennapos mínuszok, a csendes, biztonságot árasztó kisvárosi hangulat, valamint, hogy mindenhol hóval és persze jégkorong rajongókkal vagyunk körbevéve.
Egy felejthetetlen utazás részesei lehettünk, Darida Kati néni és Janurik Viki néni jóvoltából. Nekik ezúton is köszönetet szeretnénk mondani! Kati néni több mint húsz éve vette fel a kapcsolatot a joroineni gimnázium angoltanárnőjével, Aira-Siskoval, akivel azóta is baráti viszonyt ápol. Ugyanakkor köszönjük a Szarvasi Vajda Péter Alapítványnak, Szarvas Város Önkormányzata Ifjúsági és Sport Bizottságának, a Szarvasi Öregdiákok Baráti Körének és természetesen szüleinknek, hogy anyagilag támogatták utunkat.
Bízunk abban, hogy a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulóinak a jövőben is lesz lehetősége meglátogatni „az ezer tó országát”. Meghívásunkra a következő tanévben, ősszel viszontláthatjuk itt Szarvason az újonnan megismert barátainkat.
Lustyik Rebeka (11.B)
Demeter Viven (12.B)
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium
