in ,

Disznóorrú ponty a Körösben

130401ponty

130401pontyA horgászok fanatikus emberek. Képesek esőben-hóban őrizni a botot, pedig sokkal kényelmesebb lenne otthon hallgatni házastársukat. Szerencsére kint ülnek ilyenkor is, különben nem került volna horogra, pontosabban szákba a képen látható malacorrú ponty. Egy horgász lett rá figyelmes, hogy az egyik ősszel bedőlt nagy nyárfánál mozgás van a víz felszínén, mintha oxigénért pipálnának a halak. Ahhoz még korán van, hogy a vermelőhelyükről előjöjjenek, de lehet, hogy valami olyasmi került a vízbe, ami oxigénhiányhoz vezetett, ezért jönnek levegőért. Óvatosan közelebb somfordált és azt látta, hogy a fa által vízbe tépett partszakaszról egy hal csipegeti a füvet. Az igazi döbbenet csak az után jött, amikor egy merítőhálóval kifogta a halat, vagy mit, mert annak malachoz hasonló orra volt.

Megkérdeztünk szakembert, hogy esetleg egy félresikerült génkísérlet eredménye kerülhetett-e valahogyan a vízbe, de ő tagadta volna, hogy ilyen irányú kutatások folynának környékünkön. Arról van tudomása, hogy az Unió finanszírozása mellett, az éppen aktuális hóbortjának megfelelően történtek próbálkozások a pontyok wellnesskörülmények közötti tartására, de ilyesmiről nem hallott még.

Inkább arra gondol, hogy az etetéshez használt szemes- és darált takarmány mellett rengeteg, kétes eredetű és hatóanyagtartalmú sertéstáp is a vizekbe kerül, és a pontyoknál emiatt alakult ki a lazac-szindrómához hasonló átalakulás. Arra, hogy miért kell ehhez fület növeszteni, nem tudott magyarázatot adni. Azt teljesen elvetette, hogy a ponty pont egy disznóval malackodott volna.

A horgász titoktartást kért a személyét illetően, nem is vállalta az arcát, csak a tenyerét.

Azért ne feledkezzünk el arról, hogy bár húsvét ünnepe van, de április 1-e is.

Vélemény, hozzászólás?

130331husvet

Kézműveskedés a húsvét jegyében

130401locsolas

Locsolkodás a szlovákoknál