in , ,

Szarvasra jöttek a kondorosi civilek

A kondorosi citerások a Civil Házban
A kondorosi citerások a Civil Házban

„Nem számít, milyen kevés pénzed vagy tulajdonod van. Ha Kutyád van, gazdag vagy!” – többek között ezzel a Louis Salintól kölcsönzött idézettel hívják fel magukra a figyelmet a kondorosi állatvédők azon a kiállításon, melyet a napokban nyitottak meg Szarvason.

Néhány hónappal ezelőtt indult útjára az a kezdeményezés, melynek keretében a körös-szögi települések társadalmi szervezetei mutatkoznak be egymás után a Damjanich utcai civil házban. Most a kondorosiakon a sor, velük, pontosabban az ő tevékenységükkel ismerkedhetnek meg a látogatók.

Bemutatkoznak többek között a kertbarátok, akik nem csak fotókat és egyéb dokumentumokat hoztak el, hanem takaros kis üvegekbe zárt lekvárokat, befőtteket is. Számos oklevél és emléklap bizonyítja, hogy több kiállításon értek már el szép sikereket.

Kondoros legfiatalabb civil szervezete az állatvédőké, ők tavaly egyesítették erőiket. A most kiállított fotók már eredményekről is tanúskodnak: több elhagyott kutyának sikerült új gazdát találni. Igaz, jó néhány négylábú még befogadóra vár.

Elhozta legszebb munkáit a Kondorosi Foltbetyárok Egyesülete is. Ez a szervezet 2004-ben mindössze öt taggal alakult, ma azonban már tizenhárman vannak. Rajtuk kívül bemutatkozik a kiállításon a szlovák önkormányzat és a szlovák klub, a helytörténeti baráti kör, valamint a több évtizedes múlttal rendelkező Rózsa Pávakör. A napokban tartott megnyitó ünnepségen a kondorosi citerások is megpengették hangszereiket.

A tárlat hétköznaponként 8.00-14.00 óra között (kérésre hétvégén is) látogatható a Damjanich u. 64. szám alatti kistérségi civil házban.

Tíz százalék feletti a munkanélküliség

Négyszázezer a kukásautóra