Nóra
Ezen a hétvégén a gyermekeket ünnepeljük, és bennem megfogalmazódott az a gondolat, hogy vajon meddig is vagyunk gyermekek. A válasz nagyon kézenfekvő: addig vagyunk gyerekek, amíg a szüleink élnek. De ez mindig igaz? Sokan már akkor is felnőttek, amikor a szüleik még javában élnek. De hagyjuk ezeket a komor gondolatokat, jöjjön valami könnyedebb.
A mesék végigkísérik egész életünket, csak felnőtt korunkban filmnek hívjuk. De valójában ezek ugyanazok a történetek: a jó és a rossz örök harcáról, az útkeresésről. Amióta pedig ott van a televízió minden lakásban átalakult a mesék rituáléja. Vannak mesecsatornák és gyakorlatilag 24 órában elérhető a mese. De a legfontosabb, az élő, az igazi mégiscsak az, amikor anya vagy apa odaül a gyerekek mellé és együtt nézve a könyvet olvassák a mesét.
A mese az valami olyan álomvilág, ahol annyira valóságos minden, hogy az már nem is igaz. Csodák és varázslatok váltják egymást, a jó győzedelmeskedik és a gonosz is elnyeri a büntetését. Ahol a szegényből gazdag lesz, a fösvény elszegényedik, a legkisebb fiú elnyeri a királylány kezét, a gebéből táltos paripa lesz és a boszorkányból csodaszép leány. Csodálatos. ☺
Éppen ezért jó szívvel ajánlom Kádár Annamária könyvét, a Mesepszichológiát, amiben tudományos magyarázatot találunk arra, hogy miért is jó a meseolvasás. És a hangsúly az olvasáson van, nem a nézésen. Mert jó együtt lenni és jó megtapasztalni, hogy micsoda fantáziája van a gyerekeknek. Kívánom minden szülőtársamnak, hogy sok ilyen feledhetetlen élményben legyen, része, mert így minden nap gyereknap lesz, higgyék el nekem.
Nóra
