in , ,

A hősökre emlékeztek Csabacsűdön

Emlékezés a hősökre Csabacsűdön
Emlékezés a hősökre Csabacsűdön

Csabacsűdön is megemlékeztek ma délután a Hősök napjáról. Az eső miatt a rendezvényt az evangélikus templomban tartották.

– Tisztelgünk azok előtt, akik a vérzivataros időkben helytálltak, s ha kellett, életüket áldozták. Nem szabad azonban elfeledkeznünk az újjáépítőkről sem, azokról, akik a háborúk pusztításai után a helyreállító munkát végezték – mondta Molnár József polgármester.

A rendezvény szónoka Szenes János, a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány elnöke volt. Beszédében szólt az I. és a II. világháború keserű mérlegéről, az elszenvedett magyar veszteségekről. Név szerint megemlítette azokat a csabacsűdi katonákat is, akik a háborúkban életüket vesztették.

– Ők azok a hősök, akiket név szerint ismerünk, de bizonyára sokan vannak még olyanok, akikről nem tudunk – mondta a szónok.

A megemlékezést Liszkai Ágnes verssel, Láng Emese pedig énekkel színesítette.

A résztvevők a templomból a községháza előtti térre mentek, ahol a hősök emlékművénél elhelyezték koszorúikat.

Koszorúzás a Hősök emlékművénél

Csak a rózsafüzér maradt a szentandrási katona után

Lefagyott a Hunyadi

A mérkőzés, amit jobb lenne elfelejteni