in , , ,

Előre menekülnek a mezőgazdasági felsőoktatásban

Dr. Puskás János
Dr. Puskás János

Szarvas predesztinálva van arra, hogy a vizes témákban Magyarországon élen járjon, mondta dr. Puskás János dékán ma délelőtt annak az összefogásnak a bejelentésén, aminek keretében Szent István Egyetem, Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar mint konzorciumvezető, partnereivel, a Kecskeméti Főiskolával és a Szolnoki Főiskolával összefogva próbál meg az árral szemben úszni és a jövő vízgazdálkodási agrármérnökeit képezik a jövőben. A csökkenő születésszám elérte a felsőoktatást, jelen esetben a szarvasi karokat is. Míg régen előadók teletek meg, addig ma egy nagyobb dolgozószobában is meg tudják tartani az előadásokat.

Dr. Puskás János véleménye szerint Szarvas képes arra, hogy a vizes szakmát összefogja. Ehhez meg kell újulni, új fejlődési pályára kell állni, mondta a SZIE Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának dékánja. Magyarország szűkülő piacán túl kell lépni, és kilépni a nemzetközi oktatási porondra, hogy ismét meg tudják tölteni élettel az intézmény falait. Ehhez minőségi, szélesebb vertikumú oktatást kell nyújtani, amihez minőségi partnereket választottak a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola személyében. A konzorcium tagjai összehangolják agrármérnöki képzési kínálatunkat. Szarvason elindítják a vízgazdálkodási agrármérnöki szakot BSc és MSc szinten.

Dr. Puskás János az összefogás első sikereit köszönhetően hallgatóvonzó-képességünk és nemzetközi szerepvállalásunk erősítésének 2017-re várja, amikor az elsődleges mérőszámban, a hallgatószám-növekményben is észrevehető lesz a közös munka eredménye.

Vélemény, hozzászólás?

Ma este újra felveszik a harcot a szúnyogok ellen

Összevonják az óvodákat és a bölcsődét