in

Nyaralónál, hétvégi háznál fokozottan ügyeljen az autójára és értékeire!

Nem vagyunk egyedül!

Nyaralóba érkezve a tulajdonos hajlamos belefeledkezni a pihenésbe, kertészkedésbe, horgászatba, illetve a városon kívül eső, vagy a település kevésbé forgalmas helyén lévő telekre tekintettel úgy gondolkodni, hogy „ide kevesen járnak, erre a madár se jár”, vagy „itt aztán tényleg semmi sem történhet”, vagy „ide csak az jön, akinek itt dolga van” stb. Ezek a gondolatok mindenkit egyfajta gondtalanságra, elővigyázatlanságra ösztönözhetnek. Azonban az elkövetők bárhol, bármikor felbukkanhatnak, illetve a csalogató, őrizetlenül hagyott értékek még azt is lopásra csábíthatják, aki szintén ott tartózkodik, dolgozik, sőt esetleg látásból ismerjük is.

Nem árt mindig óvatosnak lennünk és néhány alapvető, a biztonságunkat mégis jelentősen növelő szabályt betartani:

• Gépkocsiját lehetőleg a telek kerítésén belül állítsa le, ha erre nincs mód, akkor olyan helyen, ahol látja azt!

• Itt se hagyjon soha, semmilyen értéket gépkocsijában, illetve a járművet zárja be, az ablakokat teljesen húzza fel és használja a meglévő mechanikai, vagy elektronikus biztonsági eszközöket!

• A gépkocsit akkor is zárja be, ha azt a telken, kerítésen belül állította le!

• A gépkocsi indítókulcsát mindig tartsa magánál, vagy olyan helyre tegye, amely zárható, illetve közvetlenül felügyelhető!

• Ha huzamosabb ideig a házban tartózkodik, vagy elmegy a telekről, illetve olyan helyen végez munkát, ahonnan nem látja be a telket, és ahonnan Ön sem látható, akkor mindig zárja be a kertkaput és a hétvégi ház ajtaját, illetve zárja be az ablakot, ha nem tartózkodik a helyiségben!

• A telek azon részein, amit nem tud szemmel tartani, ne tartson semmilyen szerszámot, felszerelést, ingóságot. A bűnözőket nem tartja vissza a tulajdonos nyaralóban tartózkodása sem!

Bűncselekmény észlelése után soron kívül értesíteni kell a rendőrséget a 107, 112 segélykérő vagy közvetlenül a Szarvasi Rendőrkapitányság ügyeletét a 66/313711 telefonszámon, közölve a szükséges információkat! Amennyiben lehetséges a helyszínt érintetlenül kell hagyni. Ha a helyszínen bármilyen változás történt azt a rendőrhatóságnak jelezni kell.

Önön is múlik, ne váljon áldozattá!

Szobrot állítanának Melis Györgynek

Molnár József, Csabacsűd polgármestere

Csabacsűd már készül a civilek randevújára