in , ,

Szentivánéji álom – premier után

Puck - Oláh Márkó
Puck - Oláh Márkó

Pénteken este Brachna Irén növendékei, a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola drámásai – kiegészülve néhány amatőr társukkal- a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében adták elő Shakespeare Szentivánéji álmát. A sok gyakorlás, próba, nem történt hiába. Igaz, az elején remegő lábbal, de a szerepükből ki nem esve, profin vitték végig az előadást, amire rengeteg szülő és barát volt kíváncsi. A négy legnagyobb szerepet bíró Fabó Gergő (Oberon, tündérkirály), Oláh Márkó (Puck), Kőrösi Berta (Titánia, tündérkirálynő) és Molnár Dániel (Zuboly, a takács) vérprofin alakította szerepét, de mindenki hibátlanul hozta karakterét és maximálisat nyújtott.

Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum művésze nagyon elégedett volt a csepürágó-tanoncokkal, hiszen alig másfél hónapjuk volt rá, hogy megtanulják a szövegüket és begyakorolják szerepeket, aminek nagy része még bőven az iskolai hajrá idejével esett egybe.

Annak ellenére, hogy az idén egymást érik a belépődíjas színházi rendezvények, a Tessedik Sámuel Múzeumban elhelyezett minden szék foglalt volt, sőt, pótszékeket kellett keríteni. Ez nem azt jelenti, hogy hatalmas kasszasikert hozott volna az előadás, mivel a színpadnak kinevezett rész majd a felét elfoglalta a teremnek. Sajnos a múzeum falai megadták magukat a nyárnak. Fűtöttek a falak, a nézők és a fénytechnika lámpái, így a végére, mire eljött a vastaps ideje, nem csak szülői szem, de szülői ing sem maradt szárazon.

Úgy hírlik, hogy szeptemberben a darabot elő fogják adni rendes színpadi körülmények között is. Érdemes lesz egy órát szakítani arra, hogy megnézzék a szarvasi gyerekeket, hogy megbizonyosodjanak arról, a tehetségek köztünk járnak.

A szereplők:
Theseus, Athén ura – Buzás Balázs
Egéus, Hermia atyja, Gyalu, asztalos – Rába István
Lysander, szerelmes Hermiába – Fabó Márkó
Demetrius, szerelmes Hermiába – Nánási Attila
Vackor, ács – Babák Bence
Zuboly, takács – Molnár Dániel
Dudás, fúvó-foldozó – Benjámin Baráth
Orrondi, üstfoldozó – Buzás Balázs
Hippolyta, amazonkirálynő, Theseus menyasszonya – Kovács Anikó
Hermia, Egéus lánya, szerelmes Lysanderbe – Horváth Edit
Heléna, szerelmes Demetriusba – Hajas Fruzsina
Oberon, tündérkirály – Fabó Gergő
Titánia, tündérkirálynő – Kőrösi Berta
Puck – Oláh Márkó
Babvirág, tündér – Kovács Anikó
Mustármag, tündér – Pekár Edina

Felkészítő tanár: Brachna Irén
Színpadra állította: Dósa Zsuzsa

Ez alkalommal Hodálik Pál alpolgármester fényképeivel egészítjük ki galériánkat, aki a minél jobb fotók kedvéért folyamatosan mozgásban volt, így az izguló családtagokhoz hasonlóan szintén homogénre nedvesedett ingben fejezte be az estét.

Vélemény, hozzászólás?

Látogatók a Múzeumok éjszakáján

Múzeumok éjszakája kilencedszer

Kiss Judit Ágnes & Dés László

Szerzői párbaj / Kiss Judit Ágnes & Dés László