in , ,

A gyakorlatorientált képzés felé mozdulnának

Nyitókonferencia

Kedden újabb projektnyitóra került sor a Szent István Egyetem – Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karán. A kétéves program alatt a Nyugat-Magyarországi Egyetem – Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karával, valamint a Nyíregyházi Főiskola – Műszaki és Mezőgazdasági Karával a zöld gazdaság fejlesztésében működnek együtt.

– A projekt sikeressége előre garantált, persze ezért még sokat kell még munkálkodni- mondta dr. Puskás János, a Szent István Egyetem – Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának dékánja a nyitóbeszédében.

A projekt folyamán kiemelten kezelik a hulladékgazdálkodás, az élelmiszeripari melléktermékek hasznosítása, a komposztálás és a biogáz termelés, az ezekből előállított anyagok és termékek szántóföldön történő elhelyezése, valamint az energetikai célú biomassza termelés témaköreit. A három résztvevő felsőoktatási intézményben felismerték, hogy a zöld gazdaságot, a környezetipart, a hulladékipar és a megújuló energiaipart szolgáló felsőfokú képzések fejlesztéséhez vannak még hiányosságok a szakemberek képzésében. 2015-re, a projekt zárására ennek a lyuknak a betömését remélik a konzorcium tagjai azáltal, hogy hangsúlyt fektetnek a gyakorlatorientált képzésre és az aktuálisan szükséges ismeretek elsajátítására, hogy az iskolapadból azonnal munkába tudjanak állni a friss diplomások.

Vélemény, hozzászólás?

Jubileumra készül a kézimunka szakkör

Fulajtár Edit és az "első" tojás

Az első tojás a szentandrási „fekete seregtől”