in , ,

Idegenforgalmi adó – a szállásadók szerint rossz a szabályozás

Nyaraló a Körös partján
Nyaraló a Körös partján

Az utóbbi napokban a hazai sajtóban több cikk is megjelent arról, hogy a nyaralótulajdonosoknak akkor is meg kell fizetniük a vendégéjszakák után az idegenforgalmi adót (IFA), ha csupán barátaiknak adnak néhány éjszakára ingyen szállást.

A hír egyáltalán nem újdonság, a törvény szerint ugyanis az idegenforgalmi adó megfizetése alól eddig is csupán a 18 év alattiak és az egyenesági rokonok mentesülhettek. Tény, hogy valóban furcsa az a helyzet, amikor az ember szívességből vendégül látja a távolabbi rokonait, vagy a barátait, s bár ő ezért nem kér pénzt, az IFA-t mégis be kell fizetnie az önkormányzat kasszájába. (Bár sokan azt mondják, nem kell a szállásadókat sajnálni, sokan közülük még a valóban fizető vendégeket sem jelentik be, azaz feketéznek).

Az önkormányzatoknak mindenesetre érdekük, hogy minden vendég (még a nem fizetők után is) befizessék a szállásadók az idegenforgalmi adót. Az állam ugyanis minden ilyen címen beszedett forinthoz még egyet tesz hozzá. Szarvason például – ahogyan azt Kiss Melindától, a polgármesteri hivatal adócsoportjának munkatársától megtudtuk -, tavaly 8 millió 689 ezer forint IFA-t fizettek be a szállásadók. Ehhez az állam ugyanennyit tett hozzá. A városban egyébként az idegenforgalmi adó mértéke személyenként és vendégéjszakánként 400 forint. Kiss Melindától megtudtuk azt is, hogy Szarvason eddig a nem fizető vendégek utáni adó befizetése kapcsán nem merültek fel problémák.

Frankó Pál, a Békés Megye Falusi Turizmusáért Egyesület elnöke úgy véli, a szabályozás életszerűtlen, s ha eddig nem is okozott konfliktust, előbb-utóbb baj lehet belőle.

– Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a nyaralók nagyon sokszor családi, baráti összefogással, kalákában épültek, s azóta is közösen használják. Beosztják, ki mikor tölt el ott egy-két hetet. A kisebb falusi szálláshelyeket a tulajdonosok gyakran átengedik ingyenes használatra barátoknak, ismerősöknek is. A másik oldalon azonban az önkormányzatoknak egyre kevesebb bevételük van, így félő, hogy jobban ellenőrzik majd, hogy a rokonok, barátok után is megfizetik-e a szállásadók az idegenforgalmi adót. Célszerű lenne, ha a törvényt a gyakorlathoz igazítanák. Márpedig a gyakorlat az, hogy ha a szállásadó nem kér pénzt a szobáért, akkor az IFA-t sem kéri el a vendégtől, következésképpen nincs is mit befizetnie az önkormányzati kasszába. A nem fizető vendégek körét tehát ki kellene vonni az idegenforgalmi adó hatálya alól – mondta Frankó Pál.

Vélemény, hozzászólás?

Új tagokat is vár az életmód egyesület

Szarvasi lány a színpadon