in ,

Helytörténeti kiállítás nyílt Kondoroson

A Kondorosiak Baráti Köre Közhasznú Alapítvány 2011. novemberében pályázatot nyújtott be az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap LEADER program keretében a Térségi és nemzetiségi hagyományok ápolása jogcímre.

A ma már kb. 1000 db-ból álló helytörténeti fotógyűjteménynek a támogatás igénylésekor is ez az ingatlan adott helyet, de az épület akkori állapota miatt jelentős méretű felújítási munkára volt szükség, hogy a kiállítási anyagot méltó környezetben lehessen látni, illetve az új funkciónak megfelelően egyéb helységekkel kellett kiegészíteni (szociális helyiség, iroda).

Az alapítvány székhelyeként szolgáló, 1921-ben, a 44-es főút mellett épült – a korábbi tulajdonosok miatt a helyiek által Röllig-házként emlegetett – „L” alaprajzú polgári lakóépület falazott oromzattal épült, a két véghomlokzat cserépfedéses csonkakonty kialakítású, amely tipikus építészeti jegyek a 20. század elején épült polgári lakóépületek esetében. Az utca felőli épületrészben voltak a lakófunkció egységei, a 2 szoba, a konyha, a fürdőszoba és a kamra. Ezek közül az első három – a szobák és a konyha – kiállítóhelységek lettek, a fürdőszoba és a kamra helyén pedig a szociális blokk került kialakításra.

Az épület belseje felé haladva további szoba – jelenleg iroda – padlásfeljáró és pincelejáró helyiségek találhatók – ez utóbbiak funkcióját megtartottuk. A díszes falazott oszlopos tornácot a betonozás után az eredeti mozaiklapokkal burkolták újra. Az épület teherhordó falai erősen vizesedtek, a villany- és vízvezetékek elavultak, így aláfalazásra és a víz-villany hálózat felújítására volt szükség. A nyílászárók leromlott állapotban voltak. Az utcai homlokzat nyíló részei, az eredeti tok megtartásával hőszigetelt üvegezésűre lettek cserélve, a hátsó falon lévő nyílászárókat kicserélték, az ajtókat valamint a többi régi, eredeti ablakot felújították. Az épület akadálymentesítése során rámpát építettek, a magas küszöböket megszüntették illetve a szociális blokkban mozgáskorlátozott mosdót alakítottak ki.

A LEADER program keretében a Kondorosiak Baráti Köre Közhasznú Alapítvány 7.000.000 Forint támogatást nyert el. A kivitelezési munkákat befejezték, a pályázat végelszámolására a következő elszámolási időszakban kerül sor.

A 2013. július 12-én megtartott ünnepélyes átadón részt vett Dankó Béla polgármester, Kozsuch Kornél alpolgármester, Gráfik Krisztián, a Kondorosi Takarékszövetkezet elnöke, Kurucz Gyula, a kivitelező Épcenter Kft. vezetője valamint a kiállítási anyag összeállítója, Varga Melinda és az alapítványt alapító Varga János is. A vendégek között önkormányzati képviselők, civil szervezetek, támogatók, adományozók és a kivitelezésben részt vevő vállalkozók is jelen voltak.

A helytörténeti kiállítás átadása alkalmából fellépett a Rózsa Pávakör, a Kondorosi Citerazenekar és egy héttagú, eredeti hangszereken játszó cigányzenekar is valamint Varga Pál kovácsmester bemutatóját tekinthették meg.

Dankó Béla köszöntőjében hangsúlyozta azt a példaértékű civil összefogást, amely eredményeként jöhetett létre ez a kiállítóhely is. Hricz Elvira, a kuratórium elnöke hangsúlyozta, hogy ezzel a beruházással a fejlesztések sorának első lépését tették meg, egy elbírálás alatt álló pályázatuk sikeres elnyerése esetén a kiállítóhely berendezését és technikai hátterét, marketing eszközeit is fejleszteni szeretnék. További tervek között szerepel az egykori lakatosműhely felújítása is. A kiállítás minden délután látogatható, hétköznapokon 16.00-20.00, hétvégeken pedig 14.00-18.00 óra között, de igény szerint ettől eltérő időpontban is megtekinthető.

Bevonták az ittas férfi jogosítványát

Ami nem öl meg…