in ,

Vízi mentők vigyáznak a strandolókra Békésszentandráson

Budapesti család a szentandrási fövenystrandon

A budapesti Mamuzsics Milán családjával együtt minden évben legalább egyszer ellátogat Békésszentandrásra. Itt van ugyanis egy családi nyaralójuk, amit a többi rokonnal közösen használnak. Idén is eljöttek egy hétre a Körös-partra, s nem csak a nyaralójuk előtti partszakaszon, hanem a szentandrási sporttelep mellett kialakított fövenyes strandon is megmártóztak.

– Nagyon jó ez a fokozatosan mélyülő víz, ráadásul itt homokozni is tudnak a gyerekek. A játszótér eszközei biztonságosak, a gyerekek ott is örömmel tartózkodnak – mondta az édesapa, miközben két kislányuk, Mara és Mici (Milla) édesanyjukkal együtt éppen a homokozóban játszottak.

A Mamuzsics család és mások is nagyobb biztonságban érzik magukat a strand környékén, amióta két vízi mentő vigyáz a fürdőzők és a kajak-kenu sporttelepre érkezők biztonságára.

Sinka Imrétől, Békésszentandrás polgármesterétől megtudtuk, hogy a szakképzett vízi mentőket az önkormányzat alkalmazta június 15-től az idegenforgalmi szezon végéig. Hétköznap és hétvégén egyaránt vigyáznak a sportolókra és a strandolókra. Eddig szerencsére komolyabb baleset nem történt, csupán néhány kagylóvágás miatti sérülést, egyéb horzsolást illetve méhcsípést kellett ellátniuk a vízi mentőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Schnell sakkverseny: 24 óra alatt 113 játszma

GeoUni túrán a vajdások