in ,

Sok még a földes utca Szentandráson – több szakaszt betontörmelékkel tesznek járhatóvá

Útjavítók Békésszentandráson

Békésszentandráson még napjainkban is csaknem 60 százalékos a földes utcák aránya. Sok lakos számára okoz bosszúságot, hogy az őszi-téli csapadékos időszakban nem tudnak autóval közlekedni.

Ezt a gondot igyekszik enyhíteni az önkormányzat oly módon, hogy az utakat betontörmelékkel teszik járhatóvá. Ehhez – amint azt Tóth András műszaki előadótól megtudtuk -, előbb egy 20-30 centiméter mélységben tükröt készítenek (kitermelik a földet), majd ezt tört betonnal hordják ki. Ezután apró anyaggal, osztályozatlan túlfolyó kővel szórják fel az utat, így tömik el a betondarabok közötti nagyobb réseket. Utolsó lépésként mindezt kézi úthengerrel elsimítják.

Ottjártunkkor éppen a Darabos utcában dolgoztak az úthengerrel a közmunkások. A Darabos utca mellett a Jókai utca egy szakaszán is hasonló munkálatokat végeztek.

Tóth András elmondta: a rendelkezésre álló építőanyag (tört beton) összesen 1,1 kilométernyi földút járhatóvá tételéhez elegendő. A Darabos és a Jókai utca után az István király útnak a Rákóczi és a Szent László utca közötti szakaszán kezdődhet el a munka.

Vélemény, hozzászólás?

Hippolyt két napig Szarvason

Erdős Norbert: minden feltétel adott az M44-es megvalósításához