in , ,

A “magyar hal” közepe Szarvason van

Váradi László

Kálnoky László: Tanács halaknak című négysorosával vette kezdetét a III. Szarvasi Horgász és Gasztronómiai Napok az Erzsébet-ligetben. A háromnapos programsorozatot délután egy órakor indították útjára, így a kiállítókon és a protokollvendégeken kívül érdeklődő alig lézengett még a sátor alatt. Családias volt a hangulat. Ahogy azt Dankó Béla országgyűlési képviselő beszédében meg is jegyezte, ilyenkor a rendes szervasiak még dolgoznak. A rendetlenebbje pedig nem itt szokott gyülekezni, pláne nem 40 fokos hőségben.

Országgyűlési képviselőnk szerint nem is lehetne ezt jobb helyen megtartani, mint a Körös mellett, ahol egy nemzetközileg is elismert kutatóintézet, a Halászati és Öntözési Kutatóintézet van, ill. három horgászegyesületben 1000 tagot tartanak számon. Sajnos annak ellenére, hogy a magyar hagyományosan szereti a halételeket, mégsem fogyasztunk eleget belőlük. A hazai húsfogyasztás mindössze 5 százaléka a hal. Ezen emelni kell, mondta Dankó Béla. Ebben fontos szerep jut az ilyen rendezvényeknek, mint pl. a III. Szarvasi Horgász és Gasztronómiai Napoknak. Ezt felismerte a Kormány is, ami közbenjárására 3,5 millióval támogatta meg a programsorozatot.

Babák Mihály polgármester megköszönte Dankó Bélának az önzetlen segítséget, hiszen Kondoros polgármesterének mindössze 1 milliót sikerült kijárnia a saját Betyárnapjaira. Sajnos a mi Szilvanapunk is csak 1,5 milliót nyert ebből a forrásból.

Váradi László, a Halászati és Öntözési Kutatóintézet korábbi főigazgatója, aki elmaradhatatlan vendége a halas rendezvényeknek, kiegészítette az előtte szólókat azzal, hogy nem csak egy nemzetközi elismertségnek örvendő kutatóintézet, hanem a két nagy halas szakmai szövetség egyike a Magyar Akvakultúra Szövetség, ill. egy nemzetközi szervezet központja is Szarvason van.

A megnyitó után kezdetét vette a háromnapos programsorozat tele szakmai rendezvényekkel, koncertekkel, bemutatókkal. Mindezt Kerekes Áron turisztikai élményellenőr felügyeli a hétvége folyamán, aki korábban párjával, Tóth Erikával és Denisz kutyával elnyerték az ország legjobb állását.

Vélemény, hozzászólás?

„Ha nincs gyökerünk, elvisz a szél”

Szentandrási hétvége tele vitaminnal