in ,

Beérett a gyümölcs – Krasznai-Kis Eszter világbajnoki ezüstérmes

Krasznai-Kis Eszter világbajnoki ezüstérmes

Az Intersteno – a gépírók, gyorsírók világszervezete kétévente rendezi meg “olimpiáját”, a világbajnokságot. Az idei, 49. világbajnokság helyszíne a belgiumi Gent városa volt. Magyaroszágról 33 fős delegáció utazott a csodálatos városba, hogy a 23 versenyző összemérhesse erejét a világ legjobbjaival.

A világbajnokságon csaknem 30 ország közel 600 versenyzője vett részt. A 7 kategóriában egyenként 3-3 életkori csoportban folyó versenyek komoly erőpróbát jelentettek a résztvevőknek. Volt aki gépírásból, volt aki gyorsírásból, gépi gyorsírásból, jegyzőkönyvvezetésből, levelezésből, szövegszerkesztésből indult. Ahogy azt a szarvasi olvasók megszokták, természetesen a Gépírók, Gyorsírók Szarvasi Helyi Csoportjának tagjai is ott voltak a vb-n. Sajnos az anyagi források hiánya miatt nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket: négy fő helyett csupán ketten utazhattak. Krasznai-Kis Eszter összetett magyar bajnok és Terjéki Krisztina, Magyarország örökös gépíróbajnoka évek óta az országos élmezőnyben szerepelnek itthon, most a világ legjobbjai között is ott voltak. Felkészültségüket, sokoldalúságukat bizonyítja, hogy négy kategóriában – gyorsírás, gépírás, szövegszerkesztés, levelezés és jegyzőkönyvvezetés – indultak.

Az idei világbajnokság feladatai szinte minden kategóriában nehezebbek voltak, mint korábban. Ezt több nemzet versenyzői is megállapították. Természetesen aki profi, és eljut a legmagasabb rangú világversenyig, annak semmi nem jelenthet megoldahatatlan gondot. Így történt ez most is. A magyar versenyzők kiválóan szerepeltek. A rendezvény utolsó napján délután tartották az ünnepélyes eredményhirdetést, amelynek a hangulata is óriási hatással volt minden résztvevőre. Egy hatalmas egyetemi előadóteremben 600-700 résztvevő, 30 nemzet zászlaja, a bevonuló skót tudások között csak arra tudtunk gondolni: milyen óriási dolog, hogy ott lehetünk! Ott lehetünk magyarként, ott lehetünk szarvasiként! És akkor még nem is tudtuk az eredményeket.

Az eredmények ismertetésekor a dobogós helyezetteket szólították ki, majd az adott kategória zsűrielnöke adta át az érmeket. Amikor a levelezés és jegyzőkönyvvezetés verseny legjobbjai következtek, 3. helyezettként elhangzott Eszlinger Beáta neve, aminek nagyon örültünk, hiszen magyarként a dobogó 3. fokára állni óriási elismerés. De az igazi meglepetés ezután következett: 2. helyezettként Krasznai-Kis Esztert szólították, aki a kategória ezüstérmese lett: a mi Krasznai-Kis Eszterünk, a szarvasi, a vajdás Krasznai Eszter! Eszter remegő lábbal, de futó léptekkel pillanatok alatt a dobogó második fokán állt, nyakába került a világbajnoki ezüstérem! A kategóriában szereplő 46 versenyző között Esztert csupán egy kínai tudta megelőzni! Ez csodálatos, beérett a gyümölcs, 12 év munkája meghozta az eredményt, az érem ezüstösen csillog a nyakában!

E kategória két érme mellett gyorsírásból Vicai Erika is ezüstérmes lett, Ferenc Zsuzsa pedig a bronzot hozta el.

Terjéki Krisztina – helyi csoportunk tagja – bár már több világbajnokságon szerepelt, a jegyzőkönyvvezetés kategóriában most először indult. Nem is akárhogy teljesített, hiszen 16. lett a népes mezőnyben.

A többi versenyszámban mind Eszter, mind pedig Krisztina a középmezőnyben végzett. Büszkék vagyunk a hölgyekre, hiszen tovább öregbítették Magyarország, a Szarvasi Helyi Csoport hírnevét.

Terjéki Krisztinát a Fővárosi Törvényszék és az Országos Bírósági Hivatal támogatta, Krasznai-Kis Esztert pedig a Békés Megyei Önkormányzat, a Szarvas Város Önkormányzata, a Békés Drén Kft., a Szarvasi Öregdiákok Baráti Köre, a Szarvasi Informatikai Kft. Köszönjük nekik, hogy hozzájárultak a szép eredményekhez.

Tanítványaim már hosszú évek óta megajándékoznak azokkal a sikerekkel, amelyekről rendszeresen beszámoltunk. Több országos bajnok, országos dobogós helyezett került ki már városunkból. Az, hogy a mostani sikernek a világbajnokság zsűriasszinstenseként, a magyar csapat egyik delegációvezetőjeként is tanúja lehettem, tovább fokozta az eredmények súlyát. Büszke vagyok tanítványaimra, további sok sikert kívánok munkájukhoz. Eredményeik, sikereik bizonyítják, hogy a szorgalom, a kitartás meghozza a gyümölcsét.

Bízunk benne, hogy a 2015-ben soron következő 50. világbajnokságon is lesznek szarvasiak, azoknak is lehetőségük lesz képviselni városunkat, országunkat, akik most nem bizonyíthattak a nemzetközi porondon.

Tóthné Jansik Erzsébet

Vélemény, hozzászólás?

Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny szarvasi eredményei

Búcsú Szent Klára tiszteletére