in , ,

Naplegenda

Naplegenda

Hétfőn este a 62 éves Állami Népi Együttes Naplegenda című produkcióját láthatta a Vízi Színház teltházas közönsége, a Cervinus Teátrum szervezésében. De voltak nézők, a hídon, a vízen és a Separéban is. Mihályi Gábor rendező-koreográfus, művészeti vezető álmodta meg az egész estét betöltő táncfantáziát, amely a néptánc elemeit táncolja, de a díszlet elem egy hatalmas képernyő a színpadon. Ellentmondásos – mondhatnánk, azonban a díszlet is csak kihasználja korunk vívmányait, hogy még színvonalasabb előadás születhessen meg. A zene ősi motívumokból áll, de nem csak a népi hangszerek szólalnak meg, hanem hallani a szaxofont, a rézfúvósokat, a dobot, amely a feszes ritmust dobolja a táncosok számára. A történet a színpadon ősi történetünkkel kezdődött. „Csillagösvényen jöttünk.” „Keletről jöttünk, mint a nap.” Ez volt a „Hajnal, a tavasz”. És jött a „Dél – a nyár”; az „Alkony – az ősz” és az „Éjszaka – a tél.” A második részben a „Holdtölte”, a „Napfogyatkozás” és a „Naprobbanás” tánca következet, a szeretetet fellángolásáról ”melyet csak az egymásért dobbanó milliónyi emberszív képes lángra lobbantani.” A szívdobbanást dobolták a dobok, és táncolták a táncosok. Varázslatos, izgalmas lenyűgöző előadást láthattunk, ugyanakkor meghittet és bensőségeset. A táncosok technikai felkészültsége, tánctudása, teljesítménye minden várakozást felülmúlt. A tánc, a zene, a fények összhatása páratlan élményt nyújtott a közönség számára. A táncok szünetében, vagy éppen a tánc közben megszólaló dalok hallatán elakad az ember lélegzete, olyan gyönyörűen szól. A két énekes a színpadon Kubinyi Júlia és Németh Ferenc. A táncetűdök nagy részének koreográfusa Mihályi Gábor, de egy-két „tétel” koreográfusa: Németh Ildikó, Ónódi Béla, Szappanos Tamás, Végső Miklós. Tánckarvezető: Kökény Rihárd. A zeneszerző, aki ötvözte az ősi zenét és maivá tette Nikola Parov. Igényes, szépen kivitelezett jelmezekben táncoltak a táncosok, ami Imrik Zsuzsa munkája. A csodálatos fény-technika Kiss Péter alkotása. Rendező Mihályi Gábor.

Mihályi Gábor rendező-koreográfus nyilatkozta: „Bízunk abban, hogy ha munkánk nyomán később újabb Naplegendák születnek, kiderül, hogy a műfaj, melyet az Állami Népi Együttes létrehozott, az egyik lehetséges – ha nem is kizárólagos – útja a magyar néptáncművészet életben tartásának.”

Hiszem és vallom, gyökerek nélkül az ember nem ismerheti meg önmagát, az egyik gyökerük a népzene, a néptánc. Hétfőn este a Magyar Állami Népi Együttes e kettőt hozta el városunkba. Zseniális produkció, felemelő érzés volt a nézőtéren ülni.

A táncosok között volt két szarvasi fiatalember, – Galát Péter és Palyov Attila – akik a Tessedik Táncegyüttesben kezdtek, de sok éve már a Magyar Állami Népi Együttes tagjai.

A nézők percekig tartó tapssal jutalmazták a fellépő táncosokat és a két énekest. Méltó befejezése volt a Vízi Színház 2013. évi nyári programjainak és bebizonyosodott az is, hogy profi produkcióra megtelik a nézőtér.

Pörkölt, sör, Gazember

Sinka Imre: Az ünnep a szívünkben van