in , , ,

145 induló a Szent István napi távúszó versenyen

Rajt

1989 óta rendezik meg Szarvason a Szent István napi távúszó versenyt. Az idén kiváló strandidő, 31 fokos levegő és 23 fokos víz várta a nevezőket. Már a parton látszott, hogy komoly mezőny jött össze ezen a napon. Sokan egyesületi úszósapkában szálltak a vízbe, ami feltételezte, hogy nem csak fejkintlevős melleket fogunk látni.

93 fiú és 52 lány nevezett. A legfiatalabb 6 éves volt, a legidősebb 78. A táv egységesen 1000 méter volt, kivéve a 15 és 50 közötti férfiaknak, akiknek 2000-ret kellett megtenniük. A 145 induló két etapban vágott a távnak. A 6 év alattiakat külön indították. Nekik kb. egy körösszélességnyit kellett megtenniük valamilyen módon. Ehhez a csónak és a szülői segítség kivételével szinte mindent igénybe lehetett venniük, így ki karúszóval, ki habosított derékpánttal vágott a távnak.

Az idén a a különdíjasok között két szarvasi versenyző is szerepelt. Az egyik Nagy Noémi, Szarvas legeredményesebb úszója volt, akit valamilyen tévedés folytán először temesvári versenyzőként szólítottak dobogóra, majd a kiérdemelt kupáját kapta majdnem egy másik versenyző. Ő Janurik György tiszteletére vehetett át serleget. A másik helyi versenyző Kerti Ida volt, aki a Szőlősi Duci emlékserleget nyerte.

Szarvasi versenyzők: Berecz Levente (Csabacsűd) (U10, 1.), Nagy Noémi (U14, 1.), Kerti Ida (20-29, 1.), Balázs Tibor (30-39, 3.), Molnár Eteléné (30-39, 2.), Bodnár Ildikó (50-54, 2.), Dina Mihályné (50-54, 3.), Radics László (55-59, 3.), Molnár Ágnes (55-59, 2.), Szitó Zsuzsa (55-59, 3.), Rohony Lajos (60-64, 3.)

Vélemény, hozzászólás?

Sportbarátok mérkőznek meg egymással Szarvason

Kétszáz gólya takarítja az arborétumot