in ,

Gyí, kivitelezők!

Tóth Sándor és Hodálik Pál

Látva a lemaradásokat, minden pénteken egyeztetnek a kivitelezőkkel a városközpont rehabilitációját illetően az önkormányzat illetékesei, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit szombaton délelőtt a Polgármesteri Hivatalban Tóth Sándor projektgazdával az oldalán tartott Hodálik Pál alpolgármester. A város illetékesei úgy látják, hogy a 2013. november 30-i határidő veszélyben van, ezért igyekeznek szorosabbra fogni a gyeplőt a kivitelezők tempójával kapcsolatban, ill. kilátásba helyezték, ha nem készülnek el időre, élni fognak az ajánlatokban vállalt kötbérek beszedésének a jogával.

Hodálik Pál és munkatársai úgy látják, nem volt olyan esemény, ami a késlekedéseket indokolná. Így látják ezt a szarvasiak is, a Kossuth utcai üzlettulajdonosokról nem is beszélve.

Jelentős a lemaradás, mondta az alpolgármester: “Kevés emberrel, alacsony intenzitással végezték a munkát”. Igaz, hogy a hét kivitelezőből esetenként több is ugyanazon a munkaterületen osztozik, ami sosem egyszerű, ennek megfelelően nem is sikerült összehangolni a munkákat. Kérték a kivitelezőket, pörögjenek fel!

Sajnos a közműszolgáltatók is inkább hátráltatják az ügyet. Az Invitel kapcsolt talán a leglassabban. Kérték, hogy ha már zajlik a rekonstrukció, ők is szeretnék betetetni a föld alá a kábeleiket. A saját minősített cégükkel. Minősíthetetlenül lassan.

Az évnyitók közeledtével szorít a Kossuth utca nyugati felének az ügye is. A hivatal munkatársai erőltetik, hogy járhatóvá kell tenni az utcát addigra, de ha ez mégsem sikerül, van vészforgatókönyv mind az iskolák, mind a bölcsőde megközelítésére.

Polgármesterünk, miután az időszűkében levő sajtó határozottan távozásra szólította fel, még megjegezte, talán az utolsó lehetőséget csíptük el egy ilyen rekonstrukcióhoz. Az már most látszik, hogy a következő ciklusban aligha lesz ilyesmire lehetőség. “Előre kellett menekülni”— mondta Babák Mihály, majd behúzta maga mögött az ajtót.

A következő egyeztetés a kivitelezőkkel pénteken 9-kor lesz. Az esemény nyitott, de utána a sajtón keresztül igyekeznek számot adni a történtekről.

Vélemény, hozzászólás?

Jó hangulatban készült a csigatészta

Újra fedélzeten a HC Szarvas!