in ,

2013 – a felfordulás éve

Bakula János és Babák Mihály

Egy kis játékra hívta a városközpont rehabilitációjával kapcsolatban a Polgármesteri Hivatal körtermében megjelenteket Hodálik Pál alpolgármester. A terem megtelt érdeklődőkkel, de így sem volt könnyű négy önként jelentkezőt találni. Csak másfél jelentkezett, így alpolgármesterből kénytelen volt osztályfőnökké előlépni és tovább két és fél önkéntest kijelölni. A négy játékosnak tovább kellett mondani amit az elsőnek felolvasott, majd az utolsó játékos által elmondottakkal összevetette az eredetit. Mivel itt nem volt lehetőség copy-paste-re, természetesen volt különbség az eredeti és szóbeszéd által torzított infó között. Alpolgármesterünk ezzel a példával próbálta demonstrálni, hogy mennyit torzul az eredeti szándék a beszélgetések során, vagy pl. a facebookos fórumokon.

Szerencsére a lakossági fórum végül nem ment át teljesen osztályfőnöki órába. A bizonyítás után Hodálik Pál bemutatta a városrehab minden állomását a legelső tollvonástól kezdve napjainkig, miközben folyamatosan egy -meg nem nevezett, persze a facbookosok által virtuálisan közismert- Nápolyban élő magyarral példálózott, akinek facebookos hozzászólásai, úgy tűnt, tüskék voltak a nadrágjában, de legalábbis nápolyi morzsa az ágyneműjében.

A fórum résztvevői a kivitelezők szemére vetették, hogy ennyi idő alatt azért át lehetett volna gondolni a buktatókat, amire a kivitelezők azt a magyarázatot adták, hogy régi közműtérképek teljesen megbízhatatlanok, semmi sem ott van fizikailag, ahol a papíron fel van tüntetve. Ez mindig új helyzetet teremt, ami sokszor újabb engedélyezési eljárást von maga után, ami persze idő és sok bosszankodás.

Ezt el is tudták fogadni -az első sorban Kossuth utcai üzlettulajdonosokból álló- megjelentek, de azt nem, hogy amikor lehetne haladni, épp csak lézengenek a munkások a területen, miközben minden fel van bontva, az üzletek megközelíthetetlenek. Szószólójuk Bakula János volt, aki 38 vállalkozás és mintegy 100 munkahely nevében szólalt fel. Elmondta, nem alamizsnáért jöttek, csak szeretnék képviselni az érdekeiket és most olyan érzésük van, hogy itt nem szeretik a vállalkozásokat. Közülük senki sem kérdőjelezi meg azt, hogy ez a beruházás kellett, mindenki mellette van, de a tempó minősíthetetlenül lassú, ami egyre nehezebb helyzetbe hozza őket. Hiába kértek a kivitelezőktől ideiglenes járdákat, amin keresztül meg lehetne közelíteni a boltokat, nem kaptak, pedig a pillanatnyi boldogságukhoz már az is elég lett volna, de legalábbis jelezte volna, hogy meghallgattattak. Örömmel konstatálták, hogy a fórum előtt két nappal megbolydult az utca, szemmel láthatóan beindultak a munkások, az meg külön örömmel töltötte el őket, hogy a kért ideiglenes járdákat is kilátásba helyezték számukra. Azután, hogy a kivitelezők kijelentették, hogy a szórt alap helyett beton fognak a térkő alá tenni, amin be tudnak menni ismét a vevők az üzletekbe, és a térkövezést is szeptember végére be tudják fejezni az utca északi oldalán, Baksi homloka is kisimult egészen a tarkójáig. Ez szemmel láthatólag több volt, mint amit reméltek az üzlettulajdonosok, akiket teljesen meg lehet érteni, hiszen egy vállalkozást sokkal könnyebb bedönteni, mint felépíteni, ráadásul egy karácsonyi szezon kiesése végleg megpecsételheti a kereskedők sorsát.

Az iskolakezdés körüli tumultuózus jelenetekre számítva a Rendőrség fokozottan jelen lesz az iskolák környékén, de ahogy ezt Oltyán Sándor városi rendőrkapitány elmondta, iskolakezdéskor ez náluk automatizmus, nem csak ennek a rendkívüli helyzetnek szól. Mindenesetre arra kéri a szülőket, lehetőleg ne autóval hozzák a gyerekeket, vagy legalábbis ne az iskola ajtajában akarjanak megállni minden áron.

Szó esett még a csobogókról is, amit sokan feleslegesnek és drágának tartanak, de Hodálik Pál alpolgármester elmondta, hogy mi, miért és mennyibe kerül, de ez az ügy nem foglalkoztatta különösebben a megjelenteket.

A lakossági fórum ideiglenes fegyverszünettel ért véget. Hogy meddig tart, napokon belül kiderül.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Ilyen szabályok mellett kezdjük az iskolát szeptember 2-án

Új lendületet kaphatnak a HAKI indonéz kapcsolatai