in ,

Őszi leállás: amikor a fürdőt mosdatják

Fürdetik a fürdőt

Szeptember 2-án megkezdődött az őszi takarítási és karbantartási szünet a Szarvasi Gyógyfürdőben. Szerdán mi is ellátogattunk a létesítménybe, hogy megnézzük, milyen munkálatok folynak a leállás ideje alatt.
– Évente két alkalommal tartunk takarítási és karbantartási szünetet. Tavasszal kettő, ősszel három hétre állunk le – fogadott bennünket dr. Demeter László, a fürdő igazgatója. Hozzátette: a gyógyászati részleg csupán egy hétig tart zárva, ott már szeptember 9-én fogadni tudják a betegeket. A fürdő többi részét pedig szeptember 23-án nyitják meg ismét. Fontos információ, hogy a víz alatti csoportos gyógytornára is csak szeptember 23-tól nyílik ismét lehetőség.
Ami a munkálatokat illeti, ezzel kapcsolatban dr. Demeter László elmondta: teljes vízcserét hajtanak végre és vízkőmentesítik, vegyszerekkel fertőtlenítik a fürdőt.
– Annak ellenére, hogy kötelező a papucs használata, sokan mégis mezítláb járnak a medencék környékén. A talpukon lévő zsír keveredik a porral és a vízzel. Ezt a szennyeződést a napi takarítás során nem lehet eltávolítani, most azonban vegyszeres takarítással megoldjuk – avatott be a részletekbe a fürdőigazgató.
A karbantartási munkák során helyrehozzák a még javítható berendezéseket és alkatrészeket, ami pedig már nem javítható, azt kicserélik. Most például cserélnek egy kavicsszűrőt, ennek költsége 600 ezer forint. Emellett szivattyúkat, s ha szükséges, vegyszeradagolókat is cserélnek.
– Ezeket a kiadásokat nem lehet megspórolni. Ha elmulasztjuk a cserét, az hamar jelentkezik majd a mintavételek eredményén. Az akkreditált laboratóriumban heti rendszerességgel vizsgálják a víz kémiai összetételét, havonta pedig bakteorológiai vizsgálatot is végeznek – mondta dr. Demeter László. Hozzátette: a takarítás és a karbantartás mellett biztonsági szempontból is megvizsgálják a fürdőt a leállás idején.
– Azért időzítettük szeptemberre az üzemszünetet, mert ilyenkor még az iskolások nem jönnek csoportosan a fürdőbe. Az oktatási intézményekkel nagyon jó az együttműködésünk, kiváló partnerek abban, hogy a kötelező testnevelés keretében minél több diák jöjjön az uszodába – hangsúlyozta dr. Demeter László.
A fürdőigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy szeptember 22-én, azaz a nyitás előtti napon minden érdeklődő számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy a fürdő minden zeg-zugát (beleértve a gépészeti berendezéseket is) megnézzék. Ez a fürdőlátogatás a Belügyminisztérium által a Kulturális Örökség Napjára meghirdetett „Vizek házai” pályázati program részét képezi. Akik tehát szeretnék pincétől a padlásig bejárni a Szarvasi Gyógyfürdőt, azokat szeptember 22-én, vasárnap délután 4 órakor szeretettel várják az Árpád udvarán lévő parkolóban, onnan indul a „fürdőtúra”.

Vélemény, hozzászólás?

Kis és nagy diákok közös tanévnyitója a Székelyben

Rehab – feladta magát a Nápolyi!