in ,

Csabacsűd is felajánlott egy marék földet az engesztelő kápolna megépítéséhez

Egy marék földet és egy terméskövet ajánlott fel a csabacsűdi önkormányzat a budai Szent Anna rétre tervezett Világ Királynője Engesztelő Kápolna megépítéséhez.

Ennek a különös nevű kápolnának az alapkövét még 1944. december 8-án rakták le. Megépítésének kezdeményezése – amint az az engesztelok.hu honlapon olvasható -, egy apáca, Natália nővér nevéhez fűződik. A leírások szerint az Úr Jézus a 30-as évektől kezdve adott látomásokat és üzeneteket a pozsonybesztercei születésű Natália nővérnek (Kovacsics Mária Natália, 1901-1992). Egy nagy magyar engesztelő mozgalom elindítását kérte tőle, és azt ígérte, hogy ez a mozgalom Mária, a Világ Királynője oltalma alatt az egész Földön el fog terjedni, az emberiség teljes megtéréséhez és örök békéhez vezet. Az engesztelés látható jeléül egy kápolna felépítését kérte a Szent Anna-réten, továbbá azt kívánta a Magyar Katolikus Egyháztól, hogy ossza szét vagyonát a szegények között.

A 40-es évek elején Jézus felszólította a nővért, hogy kéréseit lelki atyja útján közölje az egyház vezetőivel. A nővér négy éven át, újra meg újra kérte az egyház vezetőit, hogy építsék fel az engesztelő kápolnát és vagyonukat adják a szegényeknek az ország megmenekülése érdekében. Tudatta velük Jézus jövendölését, hogy ha nem teszik meg, amit kér tőlük, vagyonukat elveszik az istentelenek, őket pedig marhavagonokban viszik rabságba.

Budapesten 1942-ben társulat alakult a kápolna felépítésére és 1944. december 8-án – miközben bombák hullottak Budapestre -, Molnár László esperes-plébános felszentelte a kápolna alapkövét.

Közben az egyházon belül vizsgálatok folytak Natália nővér kinyilatkoztatásaival kapcsolatban. Végül Mindszenty József bíboros 1946-ban főpásztori áldását adta a Világ Királynője engesztelő mozgalomra, s a Szűzanyának, mint a Világ Királynőjének ajánlotta fel Magyarországot, majd 1947. szeptember 22-én ő maga rakta le (immár másodszor) a leendő engesztelő kápolna alapkövét.

A kápolna-építés ügyét a történelem szele elfújta, csak a rendszerváltás után kezdtek ismét foglalkozni a tervekkel. Felépítése most annak az idén júliusban elfogadott kormányhatározatnak köszönhetően valósulhat meg, amely a Normafa Park megépítését tűzte ki célul.

A kápolna közadakozásból épül fel, eddig mintegy 1500 település ajánlott fel egy marék földet és egy követ. A szervezők hite szerint a világméretű engesztelési mozgalomnak Magyarországról kell kiindulnia és elterjednie az egész világon.

Csabacsűdre Komlóska község polgármesteréről, Köteles Lászlótól érkezett az adakozásra vonatkozó kérés. Ennek nyomán döntött úgy a képviselő-testület, hogy ők is adnak egy követ és egy marék földet a kápolna felépítéséhez. Ha valóban jobb lesz ettől a világ, akkor ahhoz ők is hozzátettek egy keveset.

Képek forrása: www.egipatrona.hu és www.natalia-nover.lapok.eu

Vélemény, hozzászólás?

Az újratelepítőkre emlékeztek Békésszentandráson

Alfa és omega