in , , , ,

Kárelhárítás: Csabacsűdöt, Szarvast és Szentandrást is megtépázta a vihar

Vihar után

Békésszentandráson, Csabacsűdön és Szarvason is jelentős károkat okozott az a vihar, amely tegnap délután söpört végig a térségen. Pénteken mindhárom településen sok-sok ember dolgozott azért, hogy a közterületeket megtisztítsák a kidőlt fáktól, leszakadt faágaktól, gallyaktól.

Szarvason a kárelhárítási, takarítási munkákat Sonkoly Mátyás, a KOMÉP Városgazdálkodási Kft. kertészeti ágazatának vezetője irányítja. A reggeli órákban az Erzsébet-ligetben találkoztunk vele, ahol ekkor már javában takarították a szilárd burkolatú járdákról és a futó ösvényekről a fákat, gallyakat.

– A legfontosabb feladat most az, hogy a város belterületén rendet tegyünk. Mintegy 80 emberünk (köztük a közmunkások) fáradozik ezen, s természetesen a kistraktorokat és egyéb gépeket is bevetettük – mondta Sonkoly Mátyás.

– Békésszentandráson a település központjában a Vitaminbolt előtt kidőlt egy óriási fa, itt az épületben is jelentős kár keletkezett. A Siratói-soron szintén fakidőlések voltak, a polgármesteri hivatal udvarán pedig egy méretes fenyőfa esett a vihar áldozatául. Több helyen épületek, kerítések is megsérültek – tudtuk meg Sinka Imre polgármestertől.

Szentandráson pénteken mintegy ötvenen (a polgármesteri hivatal dolgozói és a közmunkások) dolgoztak a károk elhárításán. A polgármester szerint estig a legsürgősebb munkákat el tudják végezni.

Csabacsűdön Molnár József polgármesterrel jártuk végig a károk helyszíneit. A Vasút és az Iskola utcában kidőlt fák, ágak, gallyak jelezték a vihar útját. A Szabadság utca 48. szám előtti ház kerítésére rádőlt egy fa, itt is lesz mit javítani.

– A csütörtöki vihar után az esti órákban azonnal hozzáfogtunk a károk elhárításához, s mivel a településen nem volt áram, ezért gépkocsival világítottuk meg a munkaterületet. Az erős szél nagyon megtépázta a fákat a piactérnél, a polgármesteri hivatal melletti területen, a játszótéren és a sportpályán is. Ma több mint húsz ember dolgozik a vihar nyomainak eltüntetésén. Gyűjtik a letört ágakat, gallyakat, fűrészelik a fákat. Egy idős lakosnak segítettünk a háztetőről lehullott cserepek pótlásában is – sorolta a tennivalókat pénteken délben a csabacsűdi polgármester.

Vélemény, hozzászólás?

Búcsút intenek a partizánoknak: Szarvason is változnak az utcanevek

Motoros akrobatikai show a TESCO parkolójában