in ,

Jövőre sem emelik a lakbéreket Szarvason

A 2014-es esztendőben sem emelik a lakbéreket a szarvasi önkormányzat tulajdonában álló bérlakásokban. Erről az októberi képviselő-testületi ülésen született döntés.

A város tulajdonában lévő 245 bérlakás és 8 üzlet bérleti ügyeit a Komép Városgazdálkodási Kft. kezeli. A lakások bérleti díjai 2008. óta nem emelkedtek. A komfort nélküliekért havonta négyzetméterenként 115 forintot, a komfortosakért 220 forintot, az összkomfortosakért pedig 290 forintot kell fizetni. Így a lakbérek mértéke a komfortfokozattól és a lakás méretétől függően 3000 és 23000 forint között alakul havonta.

Amint azt Fábri Zoltán, a Komép ágazatvezetője a képviselő-testület ülésén elmondta, a lakbérhátralékok összege 2009. óta nem változott. Az idén azonban némi pozitív elmozdulás tapasztalható, ami főként annak köszönhető, hogy a nem fizetőket már korábban kiköltöztették a bérlakásokból. Ezzel együtt jelenleg is csaknem száz bérlőnek van 20 ezer forintot meghaladó hátraléka. Az összes tartozás több mint 6,4 millió forint.

Ami az ingatlanok műszaki állapotát illeti, a nyílászárók nagyon sok helyen cserére szorulnak, de erre jelenleg nincs forrás, pályázat útján próbálnak majd szerezni. Jövőre nagyobb felújításokat nem terveznek, csak a szokásos évi karbantartási munkákat végzik el.

Vélemény, hozzászólás?

Diófát ültettek a Tulipános ház udvarán

A korábban betiltott dalok is felcsendültek Szentandráson