in , ,

Látványos változások a szennyvízkezelő telepen

Szarvas legnagyobb beruházását mutatták be a héten a sajtónak a projekt vezetői, Kozák Imréné, Horváth György mérnök és Lévai Zoltán projektmenedzser. Az 1,2 milliárdos beruházás keretében megvalósul a szennyvíztelep és a szennyvízhálózat rekonstrukciója, valamint utóbbi bővítése.

Ahogy azt Horváth Zoltán mérnök elmondta, amint azt korábban a főutcán közlekedők a forgalomkorlátozások okán észre is vehettük, a 44-es alatti vezetékek feltárás nélküli rekonstrukciója teljes egészében elkészült. Jelenleg a minősítése van folyamatban.

A szennyvízhálózat bővítésével is végeztek. Jelenleg a kamerázásukat végzik. Ezzel Szarvas gyakorlatilag 100 százalékos lefedettségű ebből a szempontból, ami rákötési kötelezettséget von maga után a lakosság részéről. Akinél adott a lehetőség, de nem él vele, környezetterhelési díjat köteles fizetni, hangzott el a tájékoztatón.

A legnagyobb volumenű és leglátványosabb elem a szennyvíztelephez köthető. Itt a nyitott medencés technológiát zárt váltja fel, ami szagtalanít is. A lényege abban áll, hogy a levegőt egy hatalmas ventilátorral kiszivattyúzzák a szennyvíztérből és átküldik egy hatalmas biofilteren.

A projekt eredetileg 85 százalékos támogatottságú volt, de további pályázatokon sikerült az önrész összegét is elnyerni, így ez a szarvasi adóforintokból nem von el. Bár nem voltak különleges és váratlan események a kivitelezés során, a határidőben 53 nap csúszás várható, de ez időjárásfüggő, mondta Horváth György. Szerencsére ez a késlekedés semmilyen kellemetlenséget nem okoz a városlakók életében, egyedül a rákötni szándékozóknak kell kicsit többet várni. A próbaüzem február 28-án kezdődhet, és augusztus végén fejeződhet be.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Újabb 125 gazda vehette át oklevelét

Színdarab, könyvbemutató és kitüntetések a Szent András-napon