in , ,

Új vezető, megújult ügyféltér a szarvasi postahivatalban

A korábbinál sokkal elegánsabb és korszerűbb ügyféltér fogadta ma reggel a szarvasi postára érkezőket. Az egy hónapon át tartó belső felújítás eredményeként hívószámos rendszerrel ellátott, nyitott pultos hivatalban fizethetjük be ezentúl csekkjeinket, adhatjuk fel leveleinket.

A mai napon az ügyfeleknek még elkélt a segítség az új rendszer megismeréséhez. Ebben a posta munkatársai készséggel álltak rendelkezésükre, mindenkinek megmutatták, hogyan válthat magának hívószámot az automatából. Alig néhány perces várakozás után a hangjelzéssel is ellátott berendezésen mindenki megláthatta a saját hívószámát, s azt, hogy melyik ügyintézőhöz léphet oda.

Mint kiderült, nem ez az egyetlen változás a szarvasi postán. Az eddigi vezető, Kálmánné Csarnai Mária hamarosan elköszön kollégáitól, ugyanis december 24-én nyugdíjba vonul. Jelenleg felmondási idejét tölti. A vezetői feladatokat Pallag Lajos vette át, ő korábban a gyulai posta értékesítési vezetőjeként dolgozott.

Délelőtti rögtönzött körkérdésünk során a postáról kilépő ügyfelek többsége pozitívan nyilatkozott a változásokról. Leginkább annak örülnek, hogy ezentúl nem kell amiatt bosszankodniuk, miért éppen az a sor halad a leglassabban, amelyikbe ők beálltak. Ráadásul a hívószámos rendszernek köszönhetően mostantól az ügyeskedők sem tudnak előre tolakodni. Néhányan megjegyezték: a belső átalakítás után jó lenne, ha kívülről is kicsit szebbé tennék a postát.

Vélemény, hozzászólás?

Advent első vasárnapján megtelt a tér

A Csabacsűd megtapasztalhatta, milyen lenne saját maga ellen játszani