in , ,

Őszi érettségi vizsgák a Vajdában

Tóth Anina átveszi olevelét

A szóbeli vizsgákkal a napokban ért véget a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban az őszi érettségi vizsgaidőszak.

Az őszi érettségi vizsga több célt szolgál, természetesen alkalom lehet a korábbi sikertelen vizsga javítására is. De a kétszintű érettségi rendszerben ez csak töredéke a letett vizsgáknak. Ekkor alkalma van a tanulóknak előrehozott érettségi vizsgát tenni. Ez a vizsgatípus teszi lehetővé, hogy a tanuló már a tanulmányai befejezése előtt, bizonyos tárgyakból korábban levizsgázzon. Tehet továbbá szintemelő vizsgát, ami a korábbi középszintű vizsga emelt szinten történő megismétlése.

Ebben az időszakban a vizsgaszervezés nem kötelező feladata az intézményeknek. Iskolánk mégis hagyományosan azon néhány iskola között van a megyében, amely megszervezi az őszi érettségi vizsgát, mert fontosnak tartjuk, hogy diákjaink a megszokott környezetben élhessenek ezzel a lehetőséggel.

Az idén ősszel 72 vizsgára jelentkezés történt intézményünkben, ebből 50 volt a saját iskolánk diákja. Ők valamennyien előrehozott vizsgát tettek. A többiek a megye és a környék különböző területeiről érkeztek, Mezőtúrtól Békéscsabáig, illetve a korábban vizsgázók próbálkoztak újra.

Saját tanulóinkra igen büszkék lehetünk, gyönyörű eredmények születtek. Ez nem véletlen, hiszen ilyenkor általában azok a diákok vállalják a korai megmérettetést, akik biztosak tudásukban.

Iskolánk tanulóinak eredményei:

Közép szinten:
Angol nyelvből 8 tanuló vizsgázott, átlaguk 4,75
Történelemből 1 fő vizsgázott 5 eredménnyel.
Földrajz tantárgyból 19 fő vizsgázott, átlaguk 4,26
Matematikából 7-en vállalták a megmérettetést, átlaguk 4,71
2 tanuló felelt németből, átlaguk 5,00
A könnyűnek nem nevezhető kémiából 3 tanuló felelt, 5,00 átlaggal
Biológiából 7 fő 5
Informatikából is 4 fő 4,75 eredménnyel mérette meg magát. A jeles érettségizők ECDL bizonyítványt is kapnak.
Üde színfolt volt az ének felelet.

Emelt szinten:
2 tanulónk vizsgázott angolból 5-re, így az érettségi mellé a középfokú nyelvvizsga bizonyítványt is megkapták diákjaink.
Dicséretben részesültek az alábbi vizsgázók:
Német nyelv: Molnár Cintia
Kémia: Bódis Bendegúz, Pálfi Gergely, Parczen Orsolya
Informatika: Sztancsik Dániel, Hipszki Viktória
Angol nyelv: Babák Bence, Nagy Vera, Paraizs Attila
Biológia: Gyekiczki Fruzsina, Grünwald Cintia, Molnár Cintia, Tóth Anina, Uhljar Luca, Farkas Vivien
Történelem: Korompai Flóra Luca
Matematika: Nagy Vera
Földrajz: Gyekiczki János, Szabó Kristóf,Krajcsovics Zsuzsanna, Hortobágyi Pál

A tanulók közül többen tavasszal emelt szinten ismétlik meg a vizsgát. Ezt az emelt szintű vizsgát nem iskolánkban, hanem független szakemberekből álló bizottság előtt, Békéscsabán kell letenniük.

Minden tanulónknak gratulálunk a szép eredményekhez és további sikereket kívánunk a tanulmányaik során.

Köszönjük Tímár Károly Elnök Úr türelmét, jóindulatát és mindenre kiterjedő fegyelmét.

Mészáros Tünde ig.h

Karácsony Svájcban

Tágasabb lett a tér az István király úti klubban