Connect with us

Oktatás

Szalagavató a Vajdában: még egy kicsit a védőernyő alatt maradnak, aztán rohanás

Vajdás szalagavató

Vidám műsorral kezdték meg az iskolájuktól való búcsúzást a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium végzősei. Ők még világi gimnáziumban kezdték a tanulmányaikat, de félidőben egyházi fenntartás alá került az iskola, így evangélikus gimnáziumban fejezik be a tanulmányaikat.

A felhőtlen diákéveknek vége. Pontosabban azoknak mér régen vége van, mert már a mai iskolák sem olyanok, mint a mostani diákok szüleinek volt. Annak idején a középiskola még inkább inkubátorház volt, mint gladiátorképző. Az idők változnak. Aki megértette és időben időt és szorgalmat fektetett a jövőjébe, nagyobb eséllyel jut közelebb az álmaihoz, szólt a szülői propaganda. Sajnos a szerencsének legalább akkora szerepe lesz, mint a tanulásba befektetett óráknak, de ezt ne áruljuk el nekik.

Az idén a Vajdában három osztály végzett. A kis létszám ellenére a szülők, nagyszülők megtöltötték az Alkotmány utcai csarnokot. Az iskola és az egyház mellett a városvezetés is eljött a gálára. Kitajkáné Szántai Mária igazgató és Lázár Zsolt esperes mellett Babák Mihály polgármester is üdvözölte a diákokat.

A program két fő attrakciója a végzősök keringője, ill. az osztályok műsora volt. Az est folyamán felléptek még az iskola chovános hegedűsei, ill. a vajdás énekkar is.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Népszerű

Egri Gergő Egri Gergő

A Vajdába érkezik a Curie Kupa

Oktatás

Megújult a Nyelvi Hét

Oktatás

Csendes főhajtás nagyjaink emlékére

Oktatás

Tóth Armand (12.B), Nagy-Bobvos Noel (11.C) és Egri Gergő (12.B) Tóth Armand (12.B), Nagy-Bobvos Noel (11.C) és Egri Gergő (12.B)

Országos döntős kémiából

Oktatás

A rovatot támogatja:

Hirdetés

Archívum

2013. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect