in , ,

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ keretein belül folytatja a kutatómunkát a HAKI

Már történelem

A kormány döntése alapján január 1-én megkezdte működését a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. A NAIK tizenhárom agrár- és élelmiszergazdasághoz kapcsolódó kutatóintézetet foglal magába, székhelye Gödöllő. Főigazgatói feladatainak ellátásával egy éves időtartamra dr. Jenes Barnabást, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont főigazgató-helyettesét bízta meg a Vidékfejlesztési Minisztérium.

A tizenhárom integrálódott kutatóintézet között ott van a szarvasi Halászati és Öntözési Kutatóintézet is, melynek sorsáról a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodájától kértünk tájékoztatást.

– A HAKI-ból a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központon belül két új szervezeti egység jön létre: a NAIK Halászati Kutatóintézet és a NAIK Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály. Szervezetileg kettéválnak tehát a halászati és öntözési szakmai feladatok, de mindkét részleg a jelenlegi helyén folytatja munkáját – derül ki a tájékoztatóból.

Arra a kérdésünkre, hogy ez a változás mennyiben érinti a kutatói létszámot illetve az intézet jövőbeni feladatait, a következő választ kaptuk:

– A változás a kutatói létszámot az indulás időszakában nem érinti és ebben az időszakban a feladatok esetében sincs eltérés a 2013. év végén meghatározott irányokhoz és témákhoz képest. A kutatók esetében a cél az – mindkét intézet vonatkozásában –, hogy lehetőséget teremtsünk a létszám bővítésére, különösen fiatal kutatók felvételével. A szakmai feladatok esetében célként a minél nagyobb lehetőség biztosítását fogalmaztuk meg az intézmények kutatás-fejlesztési, oktatási, szaktanácsadási és innovációs tevékenységének fejlesztésére. Az újonnan létrehozott NAIK Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály feladatköre terveink szerint lépésről lépésre bővülni fog. Az a célunk, hogy hosszabb távon ez a terület is intézeti szintre fejlődjön, amely ellátja többek között a víz- és energiatakarékos öntözési megoldások kutatását, a belvizek mezőgazdasági kezelésének vizsgálatát és elemzését, hígtrágya, szennyvíz és egyéb folyékony halmazállapotú hulladék, melléktermék hasznosítási lehetőségeinek tanulmányozását.

A kormány.hu internetes oldalon a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ létrehozásával kapcsolatosan a következő információt tették közzé: „Az új intézmény révén egy olyan integrált agrárkutató hálózat jött létre, amely magas színvonalon képes a magyar agrárgazdaság versenyképességének növelését és a fenntartható fejlődését elősegítő gyakorlatorientált kutatási-fejlesztési és innovációs programok kidolgozására és végrehajtására. Csaknem 300 kutató foglalkoztatása révén az új központ immár nemzetközi szinten is jelentős méretű intézményként kapcsolódhat a világ tudományos vérkeringésébe, növelheti a hazai agrárkutatás elismertségét.”

Vélemény, hozzászólás?

Ételosztás – Miklós bácsiéknál tizennégyen várták a babgulyást

Az új gyermekorvos első látásra beleszeretett Békésszentandrásba