in ,

A Hajnaltól a Tükörig – tanuljuk meg az új utcaneveket!

Nehezebb lett a postások és pizzafutárok dolga. Időnként ugyanis el kell gondolkozniuk azon, hol is van Szarvason a Hajnal, a Nap vagy a Tükör utca. Ráadásul Szent István és Szent László is utcát kapott, csak az a kérdés, merre.

Nos, hogy könnyebbé tegyük a helyzetet, készítettünk egy összegzést az átkeresztelt utcákról. Mint ismeretes, a képviselő-testület októberi, novemberi és decemberi ülésén is születtek ilyen döntések. Összességében tizennégy utca lakói költöztek el papíron, azaz nekik kell(ett) új lakcímkártyát kérniük. Íme a lista:

– a Bagi János utcából Dr. Domán Imre utca lett

– A Janecskó Pál utca megszűnt létezni, beleolvadt a Budai Nagy Antal utcába (azaz most már teljes hosszában így hívják)

– a Medvegy János utca Kristóffy György nevét vette fel

– az Arató Pál utcából az egyszerűség kedvéért Arató utca lett

– a Kilián György utca Mátyás király nevét vette fel

– a Ságvári Endre utcából Luther Márton utca lett

– a Sallai Imre utcát immár Tükör utcának hívják

– a Zalka Máté utca új neve Szent István utca

– a Dimitrov utcaiak most már a Hajnal utcában laknak

– a Fürst Sándor utcát Szentegyházi utcára keresztelték

– a Klucsjár Mihály utcából Nap utca lett

– a Néphadsereg utcát immár Honvéd utcának hívják

– a Partizán utca új neve Szent László utca

– a Rózsa Ferenc utcából Rózsa utca lett

Az utcanév-táblákat még nem cserélte le az önkormányzat, ez az elkövetkező hetek feladata lesz. (Felvételünkön a Tükör, korábban Sallai Imre utca egy szakasza látható).

A fenti változásokon kívül nevet adtak több olyan közterületnek, amelyek eddig névtelenek voltak. Ezek a változások lakóingatlanokat nem érintenek. A lista:

– Székely László sétány (a ligetben a Halászcsárdától a sporttelepig)

– Ruzicskay sétány (a Halászcsárdától a Liget Welness Hotelig)

– Pepi sétány (az Arborétum utca végétől a mezőtúri útig)

– Templom tér (az Ótemplom és a Szabadság utca közötti közterület)

– Erzsébet-híd (a fahíd)

– Hársfaliget (a Dr. Melich és a Liszt Ferenc utca sarkán nemrég telepített új liget)

– Tessedik tér (a Tessedik-szobor körüli terület)

– Trianon tér (a Történelmi Országközép Emlékmű körüli park)

Vélemény, hozzászólás?

Elismerés a gyakorlóintézménynek…

Megköszönték a befizetett adóforintokat