in ,

A doni áldozatokra emlékeztek

Lázár Zsolt evangélikus esperes és Szenes János

A doni áttörés 71. évfordulójára emlékeztek szombaton délután a szarvasi Ótemetőben. A szónok ezúttal is Szenes János, a Történelmi Emlékút Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt.

A doni áldozatok emlékművénél (Kepenyes György szobrászművész alkotása) mintegy húszan hajtottak fejet a csatákban elesett 150 ezer magyar katona emléke előtt. Szenes János magával hozott egy régi imakönyvet, amely, mint mondotta, háborús relikvia, két világégés poklait is megélte. Kitért arra is, hogy idén egy másik fontos dátumról, az I. Világháború kitörésének 100 évfordulójáról is méltó módon meg kell emlékeznünk.

A szónok beszédében felidézte a doni tragédia legfontosabb történéseit, kezdve Kállai Miklós miniszterelnök híres kecskeméti beszédétől, mellyel útjukra bocsátotta a magyar katonákat.

– Ekkor még mindenki bízott a dicsőséges győzelemben. Szűkebb hazánkból, a szarvasi vasútállomásról is egymás után gördültek ki a vonatok, melyeken parasztok, tisztviselők, kereskedők, tanárok indultak a háborúba – idézte fel a történelem pillanatait Szenes János. A Don-kanyar szomorú mérlegéről szólva elmondta: 147 ezer 971-en életüket vesztették a csatákban.

A beszéd után Lázár Zsolt esperes a bibliából vett idézetekkel és imával emlékezett az elesettekre. Az esemény koszorúk elhelyezésével zárult.

Vélemény, hozzászólás?

Téli közfoglalkoztatás Csabacsűdön: huszonöten dolgoznak, tizenketten tanulnak

Békésszentandrás Kupa 2013.