in , , ,

Két szarvasi sakkcsapat is országos döntős

A Szlovák Iskola győztes csapata és Patkó Lajos felkészítő

Békéscsabán, a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában rendezték meg a hét végén a sakkozó fiatalok I-II. korcsoportos (alsós) leány, fiú, illetve középiskolás csapatversenyt. A kicsiknél összesen 17 együttes ült asztalhoz, hat leány és 11 fiú. A korábbi évekhez képest a kiírásban annyi változás történt, hogy a fiúknál a háromtagú csapatlétszám négyre emelkedett. A középiskolák versenyére ezzel szemben mindösszesen egy leány és egy fiú alakulat nevezett.

Az alsós lányoknál az esélyes szarvasi Szlovák iskola csapata magabiztosan győzött, sőt egyetlen pont híján a B-jelű is dobogóra állhatott. A fiúknál az orosházi együttes valamennyi mérkőzését nyerve szerezte meg a bajnoki címet a szarvasi Főtéri diákjai előtt. Az első helyezettek bejutottak a tavaszi országos döntőbe.

A végeredmény

I-II. korcsoport

Lányok (6 induló): 1. Szlovák Általános Iskola “A”, Szarvas (Frankó Fanni, Huszárik Nelli, Plentri Panna, felkészítő: Patkó Lajos) 13 pont, 2. Kazinczy Ferenc Általános iskola, Békéscsaba 8, 3. Csanád Vezér Általános Iskola és AMI, Mezőkovácsháza 7,5, 4. Szlovák “B”, Szarvas (Pápai Laura Lilla, Voják Boglárka, Koszkócsák Dzsenifer) 6,5.

Fiúk (11): 1. Orosháza TM Tehetséggondozó Vörösmarty Mihály Tagintézmény 24, 2. Főtéri Általános Iskola, Szarvas (Sebők Dániel, Lustyik János, Csonka István, Kendra Tamás) 13,5, 3. Kazinczy Ferenc Általános Iskola “A”, Békéscsaba 13, . 7. Szlovák, Szarvas (Tóth Szabolcs, Kovács Kornél, Pósa Levente, Kelemen Zsombor)

V-VI. korcsoport

Lányok: 1. Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas (Pekár Edina, Medvegy Dalma, Sebők Anett, Oltyán Dóra, felkészítő: Patkó Lajos)

Fiúk: 1. Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, Békéscsaba (Szabó Csanád, Varga Tamás, Szabó Botond, Varga Péter)

A szervezet egészséges stabilitása, tudatos életvitel

Ételosztás: jószívű szomszédok vitték a tanyára a székelykáposztát