in , , , , ,

CÉGMUSTRA: A Szarvas Coop Zrt. nehéz terepen is állja a versenyt

A 100 százalékban magyar tulajdonú Coop-hálózat a multik világában is méltó helyet vívott ki magának a hazai kereskedelemben. E hálózat tagjaként a Szarvas Coop Zrt. szintén eredményes éveket tudhat maga mögött. Lestyán Györggyel, a részvénytársaság igazgatójával a cég múltjáról, jelenéről és jövőjéről is beszélgettünk.

– A Szarvas Coop Zrt. gyökerei a Szarvas és Vidéke Áfészhez vezetnek vissza. Elevenítsük fel egy kicsit ezt az időszakot!

– A részvénytársaságot 1999. novemberében a Szarvasi Áfész és 22 magánszemély alapította. Rövid idő elteltével a Kondorosi Áfész csatlakozásával bővült a tulajdonosi kör. Az áfész több évtizedes kereskedelmi tapasztalatai szilárd alapot jelentettek, emellett választ kellett keresnünk az új kihívásokra is.

– A kereskedelemben az ezredforduló után nagyon gyors változások következtek be. Megjelentek a multik, sok kis üzlet tönkrement. A Szarvas Coop-nak hogyan sikerült talpon maradnia?

– A multik olyan értékesítési technikákat hoztak be, amelyek számunkra még újak, ismeretlenek voltak. A hazai áfész-ek szerencsére hamar megértették, hogy csak együtt, összefogva tudnak talpon maradni. A multik fejlett informatikával, logisztikával, marketinggel rendelkeztek, világos volt, hogy csak úgy tudjuk felvenni velük a versenyt, ha összefogunk és nagyon rövid idő alatt nagyon nagyot lépünk előre, lefaragjuk a hátrányt. A franchise rendszer kialakítása 1995-ben tehát fordulópontot jelentett a hálózat, ezen belül a mi életünkben is.

– Mit jelent konkrétan ez a franchise rendszer, hogyan működik a mindennapokban?

– A Coop-hálózathoz tartozó partnerek szorosan együttműködnek az árubeszerzés, a logisztika, a marketing és az informatika terén is. Emellett egységes arculattal rendelkeznek. Az összefogásnak köszönhetően a technikai fejlesztéseket, a mai kor igényeinek megfelelő szolgáltatásokat le tudtuk vinni az egészen kicsi településekre is. A néhány száz lakosú falvakban is ugyanazokkal a termékekkel, akciókkal, nyereményjátékokkal, törzsvásárlói kedvezményekkel várjuk a vásárlókat, mint a nagyobb városokban. A kistelepüléseken is fizethetnek bankkártyával és feltölthetik a mobiltelefonjukat.

A Coop-hálózat történetében újabb mérföldkövet jelentett a 2010-ben bekövetkezett arculatváltás. Országos szinten egységessé vált az üzletek megjelenése és szolgáltatásai, s megváltozott a logónk is. Fiatalosabb, lendületesebb lett a Coop arculata, ez pozitív fogadtatásra talált a vásárlók részéről.

– A Szarvas Coop Zrt. jelenleg hány üzletet működtet a térségben, s tervezik-e újabb boltok nyitását?

– Békés megyében 15 településen összesen 29 üzletet működtetünk. Ezek egy része saját tulajdonú ingatlanban van, a többit béreljük. A boltok döntő többsége (25) élelmiszer üzlet, emellett két iparcikk üzletünk, valamint egy gazdaboltunk és egy bútorboltunk van. Nyitottak vagyunk a hálózat bővítésére is, amennyiben erre valahol jó lehetőséget látunk.

– Valamennyi üzletükben jelen vannak a saját, Coop-márkás termékek. Mennyire keresik ezeket a vásárlók?

– A Coop-termékek köre ma már szinte a teljes termékkört lefedi és igen erős értékesítési pozícióval rendelkezik. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ezek az áruk a rendszeres országos tendereztetésnek köszönhetően nagyon jó minőségűek, ráadásul az áruk is alacsony. Így a vásárlók szemében fontos döntési szempont, az ár-érték arány a márkatermékeink esetében nagyon jó. Célunk a fogyasztók számára megbízható, jó minőségű termékeket jó áron kínálni. Jelenleg vásárlóink 3 termékcsalád 750 féle terméke közül választhatnak, a Coop Jót jó áron, a Coop Prémium, és a Coop Jó nekem minőségi kategóriákban.

– Tavaly csatlakoztak a Magyar Ízek Házához és szarvasi diszkont áruházukban külön üzletrészt alakítottak ki a hazai termékek számára. Beváltotta ez a kezdeményezés a hozzá fűzött reményeket?

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ötlet jó volt. Sikerült igen széles termelői kört behoznunk a rendszerbe, jók a vásárlói visszajelzések és nőtt az üzlet forgalma.

– A Coop-hálózatról ma már nem csak a boltok jutnak az ember eszébe, hanem a Coop-partyk, Coop-rallyk is…

– A Coop egyre többet tesz azért, hogy országosan is ismert legyen. Fontosnak tartjuk a társadalmi szerepvállalást. A Coop gazdasági csoport több mint 10 éve a Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú támogatója, s a csoport ugyanezért hozta létre 2010 – ben a Coop Segély Alapítványt, melynek elnöke nem kisebb személy, mint dr. Kemény Dénes. Támogatjuk a gyermekélelmezést, 2013-ban az „Együtt az egészségért” országos programsorozat során 19 településen az egészséges életmódot népszerűsítő „egészség partikat” szerveztünk. Az említett Coop-rallyk a szállító partnerekkel, a Coop-partik pedig a vásárlókkal való szorosabb kapcsolattartást szolgálják. Coop-partikat a Szarvas Coop Zrt. működési területén már lassan egy évtizede szervezünk, minden évben öt-hat településen. Ilyenkor színpadi programokkal, játékos vetélkedőkkel várjuk a családokat. A Coop csoport már említett társadalmi szerepvállalásáról, a Coop franchise rendszer működéséről , az elérhető szolgáltatásokról bőven található információ a www.coop.hu honlapon.

– Végül tekintsünk egy kicsit a közeli jövőbe: milyen évet zár az idén a Szarvas Coop Zrt.?

– A tavalyi 3 milliárd forintos forgalmat valószínűleg nem sikerül elérnünk. Ennek elsődleges oka az, hogy kiestek a dohánytermékek, emiatt 10 százalék feletti forgalom-csökkenéssel kell számolnunk. Ezzel együtt úgy gondolom, idén is eredményes esztendőt zárunk.

(x)

Köztérmegújítási nívódíjra pályázik Szarvas

Farsangoztak Szentandrás barátai