in , ,

Székely bál: egy kellemes este a szakmatanulás támogatásért

„Középiskolás lett” a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány hagyományos programja a Székely bál, ugyanis már 15. alkalommal került megrendezésre. Február első hétvégéjén az Árpád Szálló díszterme ismét megtelt azokkal a kedves vendégekkel, akik fontosnak vélik a szakképzést. Az idén két háziasszonya volt a bálnak, Bartolákné Szabó Éva és Harmati Ágnes tanárnők vállalták fel ezt a feladatot, így ők köszöntötték először a megjelenteket.

Ezután viszont rögtön az iskola diákjai is színre léptek. Hiszen ez a bál a diákokért kerül megrendezésre a diákok jelentős részvételével, munkájával. A műsort ők adják, erre az iskola nagyon büszke, mert ez azt jelenti, hogy a tanulók a szakmatanuláson kívül számos más területen ügyesek, tehetségesek. Emellett a bálterem dekorálásában, a terítésben és a felszolgálásban is aktívan közreműködtek.

A báli hangulatot Adamik György 9. C, Balczó Balázs 10. E, Frankó Tamás 11. C és Poljovka Domicián 2/14. E osztályos diákok előadásában Jurij Dervenko: Dzsesszel a harmonikás című szerzeményével alapozták meg.

Ezután Kohut Andrásné, az iskola vezetője, az Alapítvány Kuratóriumának elnöke köszöntötte a vendégeket. Örömét fejezte ki, hogy számos visszatérő bálozót, támogatót üdvözölhet, akik évről, évre megtisztelik ezt a rendezvényt. A továbbiakban az intézményvezető asszony Czégény Gyula Békéscsabai tankerületi igazgató és Babák Mihály polgármester úr közreműködésével új alapítványi kezdeményezésként elismerő okleveleket adott át:

Kereszturszky Jánosnak, a tanulók szabadidős és sporttevékenységének szervezése, diákok felkészítése érdekében végzett kimagasló munkájáért.

Mocskonyi Gábornak a nevelés és az ifjúságvédelmi feladatok terén végzett lelkiismeretes munkájáért.

Rohonyné Urbancsok Zsuzsannának, a diákok tanórán kívüli tevékenységének és iskolai rendezvények szervezésének terén végzett kimagasló munkájáért.

Szakácsné Szűcs Mariannának, az alapítvány titkári feladatainak színvonalas ellátásáért, a diákok érdekében végzett támogató tevékenységéért.

Tóthné Jansik Erzsébetnek, színvonalas szaktanári munkájáért, a diákok felkészítése során elért kiemelkedő versenyeredményeiért.

A bálozók között üdvözölték Precskó Zsoltot, aki az Év embere címet szerezte meg. Ő annak idején azért került a jelöltek közé, mert egy internetes szavazás eredményeként megnyerte a „Magyarország legsármosabb pincére” címet, s a díjjal járó nyereményt egy beteg kislánynak és családjának ajánlotta fel. Zsolt a Székelyben tanulta ki szakmáját és szakmai, emberi magatartása jó hírét viszi egykori iskolájának.

Az ünnepélyes pillanatok után ismét a diákoké volt a főszerep. A műsort a Szépészet ágazat és fodrásztanulók frizura és sminkbemutatója indította. Tizenkét hölgy pompázott különböző színek ihlette fantázia frizurában és trendsminkben. Őket követték a 2/12. H és P osztály szakács és pincér tanulói a Charleston őrület műsorukkal. Ez az őrület nagyon hatott, többen kedvet éreztek volna „charlestont járni”. Mészáros Márta és Kiss Tímea duettje vitte tovább a kellemes hangulatot. Ezután álomvilágba röpített a 12. D osztály ügyvitel szakmacsoportba járó néhány tanulója. Ők különleges indiai tánccal készültek, és nagy hatással voltak bájos táncukkal vendégeink férfi tagjaira. 12. E osztály vendéglátás szakmacsoportba járó néhány tanulója folytatta a sort, táncukkal az intézményben töltött négy évüket jelenítették meg.

Majd az ismert slágert: „Lásd a csodát és éld velem át” énekelte Kiss Tímea, Balczó Balázs és Mészáros Márta. A diákok műsora bálnyitó keringőjét rendkívül elegáns nyolc pár adta elő, amit nagy tetszéssel fogadtak a bál résztvevői. Végül előre vetítve a jó hangulatot, utalva a mulattság időtartamára Kis Tímea a Neoton família Holnap hajnalig című dalát adta elő. Ez nem múlott a műsoron, hiszen a szereplő diákok kitettek magukért, mint ahogy a felkészítő tanáraik is. A táncok Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna, Kereszturszkyné Sebő Rózsa, Litauszki Enikő, az ének Kis Szilvia, a harmonikaszó Iváncsó József felkészítő munkáját dicsérte. A fodrászok bemutatóját Agárdi Zoltánné, Panyik Dalma, Takács Judit, Bakulya Anna segítette.

Ráadásként a finom vacsora után nemcsak a desszert következett, hanem a rendhagyó tanár produkció. Kéményseprőként perdültek be és ereszkedtek le a magasból a táncparkettre a Székelyes tanárok, akik humorukkal, kreativitásukkal, akrobatikus táncukkal magukkal ragadták a vendégek figyelmét. Hatalmas tapssal díjazták a bálozók ezt a különleges előadást. Az alkalmi kéményseprők kormozással farsangoltak, szerencsét szórtak és elővarázsolták Mary Poppinst, aki tudvalévő úgy játszik a gyerekekkel, hogy közben olyan értékeket ad át észrevétlenül, amelyek nélkül felnőttként nehéz embernek lenni (!)

Ez volt a 2014-es Székely Szakképzésért Alapítványi bál kezdete, a folytatásban valóban hajnalig tartó mulatságot, jó kedvet már csak az tombolák sorsolása zavarhatta volna meg. De nem tette, inkább fokozta a vidámságot, hiszen nagyon sok, értékes nyeremény talált gazdára. Nem hiába szorgoskodtak a kéményseprők!!!

Az est bevételével a bálozók az Alapítvány céljainak megvalósulását támogatták. Köszönjük!

Bakulya Anna

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny a Vajdában

Párra vár a magányos hattyú