in , ,

A KMNPI két standon is bemutatkozott az Utazás 2014 kiállításon

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a hagyományokhoz híven idén is bemutatkozott az Utazás kiállításon, melyet február 27 – március 2. között rendeztek meg a Budapesti Vásárközpontban.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a tíz hazai nemzeti park bemutatkozására közös standot biztosított. „Bemutatóhelyek, programok 2014” címmel egy közös kiadványt is megjelentettek, amelyben az idei legjelentősebb programjaikat gyűjtötték egy csokorba.

A KMNPI nemcsak a VM standján, hanem a Békés megyei standon is bemutatkozott. Tette ezt azért, mert az Igazgatóság mindhárom bemutató egysége (Körösvölgyi Látogatóközpont, Réhelyi Látogatóközpont, Bihari Madárvárta) Békés megyében található.

S hogy mit kínáltak a turizmus iránt érdeklődő látogatóknak az Igazgatóság munkatársai? Nos, válogatni bőven volt miből, ugyanis a KMNPI minden évben 40-50 előre meghirdetett programot ajánl a természetbarátok figyelmébe. Idén is megszervezik a két nagy természetvédelmi nyílt napot: május 24-én a Bihari Táj Napját, szeptember 20-án pedig a Fehértó Napját. Utóbbinak már nagy hagyománya van, s minden évben nagyon sok érdeklődőt vonz. A KMNPI munkatársai külön felhívták a figyelmet a tematikus napokra, ezek közé tartozik a rovarász, madarász és a botanikai túra, valamint a csillagászati programok. Népszerűsítették a Réhelyi Látogatóközpont és a Bihari Madárvárta által kínált természetközeli szálláslehetőségeket. Mindezekről a szórólapokon és szóban is tájékoztatást kaphattak az Utazás 2014 látogatói.

A KMNPI kiállítási asztalánál sokan megálltak. Legtöbben a kerékpáros turizmussal kapcsolatban kértek bővebb tájékoztatást, s akadt olyan látogató is, aki a gyalogos turizmus iránt érdeklődött. A KMNPI külön kiadványt jelentetett meg a biciklisek számára javasolt túraútvonalakról, így ezt is az érdeklődők rendelkezésére tudták bocsátani. Felhívták a figyelmet a kerékpár-kölcsönzési és kenubérlési lehetőségekre is.

Az Utazás 2014 kiállításon a KMNPI szakemberei nagy hangsúlyt fektettek a nyílt napok népszerűsítésére. A cél az volt, hogy ezen alkalmakra ne csak a környékbeliek, hanem az ország távolabbi részein élők is eljöjjenek. Számukra egésznapos, komplett programcsomagokat javasoltak, melyek keretében megismerhetik a természeti értékeket, s más látnivalókat is felkereshetnek.

Nagyon hasznosnak bizonyult a kiállítás első napján megrendezett szakmai nap is. A KMNPI munkatársainak lehetőségük nyílott arra, hogy tapasztalatokat cseréljenek, kapcsolatokat építsenek, s megismerjék az utazásszervezők, utazási irodák által kínált újdonságokat.

Vélemény, hozzászólás?

Farsangoltak a csabacsűdi iskolások

Tíz nap elzárás a notórius szabálytalankodónak