in , , ,

Földesi: a szocialisták csalódottak, de felállnak

Földesi Zoltán

Két választás között vagyunk, mondta Földesi Zoltán, a szarvasi MSZP elnöke hét elején tartott sajtótájékoztatóján. Három hét múlva mind a 28 tagállamban választások lesznek.

Most, hogy hivatalossá váltak a hó eleji választások eredményei, kicsit elemezte a választások eredményét is. A választókörzeten belül is értékelték szereplésüket és viták alakultak ki a párton belül, amik egy része öngerjesztő volt. Annak ellenére, hogy 4 millió embernek kilátástalanabb lett az élete, nőtt a kiszolgáltatottság és a félelem, csökkent a demokrácia, óriási csalódás az eredmény, vallotta be Földesi Zoltán. Ezt egy Mark Twaintől vett idézettel magyarázta: könnyebb az embereket hülyíteni, mint meggyőzni őket, hogy hülyítik.

Az MSZP matematikusai szerint 24% a Fideszre, 37% pedig ellene szavazott. 39%-nyi pedig véleményt sem nyilvánított. 1290 ezren szavaztak a kormányváltókra, 300 ezerrel többen, mint négy éve, a kormányzó pártra pedig 600 ezerrel kevesebben adták a voksukat. A csalódott, korábbi fideszes szavazók most a Jobbikot segítették, ami igen jól szerepelt.

Az MSZP-nek mélységesen el kell gondolkodni a történteken. A Fidesz csak választást akart nyerni, mondta. A rezsicsökkentése képmutató dolog, a narancsszínű csíkok el fognak tűnni a közüzemi számlák aljáról. A közmunkaprogram kifulladt. A közmunkások száma 253-ról hamarosan 50-re fog csökkenni.

Május 1-én tíz éve, hogy beléptünk az Európai Unióba. A legjobb lépés volt, hogy megtettük, mondta Földesi Zoltán. Most ismét választásokra készülnek. Kampányukban azt szeretnék közvetíteni a választóiknak, hogy nincs más út csak az unió.

Földesi Zoltán kicsit a dolgok elé ment, mikor már az őszi választások húrjait pengette. Nagy lesz a harc ősszel. A harc egy kiüresedett, funkcióktól megfosztott, csökkenő lélekszámú város helyi közigazgatásért fog folyni. Várospolitikai ügyekben mindig meg tudtak egyezni az egyébként szemben álló felek.

A szocialisták csalódottak, de felállnak, fejezte be tájékoztatóját Földesi Zoltán.

Vélemény, hozzászólás?

Hagyomány Szentandráson: fáklyákkal vonultak az ünnep előestéjén

A nyári gyermekétkeztetésről és a civil alapról is döntött a csabacsűdi testület