in , ,

„Kivették” a lövőket, „termelt” a szélső

Nehéz meccset vettek sikerrel a szarvasi női kézilabdázók, akik gyengébb első félidőt követően, feljavuló játékkal verték a Csorvást és ezzel továbbra is versenyben maradtak vetélytársaikkal, az NB II-es bajnokság érmes helyeiért folyó „rohanásban”.

A vendégek számára indult jobban a találkozó, két-három góllal rendre a kapkodó vendéglátók előtt jártak. Amint lehiggadtak a szarvasiak, zsinórban három találattal a vezetést is magukhoz ragadták (11. p.: 6–5). Az örömük azonban nem tarthatott sokáig, mert a csorvásiak négy-kettes védekezése 8 perces gólcsendre késztette őket. A Kaszai-Gelegonya-Bíró hármas váltva „cipelte a zongorát” a csorvásiaknál, akiket az első félidőben nem is tudtak már utolérni Barna Károly tanítványai.

Szünet után hamarjában négyre növelték előnyüket a szívósan küzdő vendégek, amiből hármat sebtében ledolgoztak a fokozatosan feljavuló szarvasiak. Labát fontos védéseket mutatott be, Buzási Orsolya pedig osztályon felüli szélsőjátékkal rukkolt ki. A második félidőben szerzett hét góljával egy darabig tartotta a lépést, majd el is lépett ellenfelétől az SZNKK, amely az utolsó negyedórában mindössze egy találatot engedélyezett az idegeikkel sem bíró látogatóknak. A csorvásiak a lefújás után nehezen és sportszerűtlenül viselték a vereséget.

Szarvasi NKK–Csorvás SK 21–18 (10–12)

NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 100 néző. Vezette: Hirth, Őry.

Szarvas: Kasik – Bagi, Radnóti 3, Zelei 2, Gábor 4, Kondacs, BUZÁSI 10. Csere: Juhos, LABÁT (kapusok), Ábrahám, Hajdu 2, Kovács F., Krizsán, Zubor. Edző: Barna Károly.

A Csorvás legjobb góldobói: Bíró 5, Kaszai 4, Gelegonya 3, Vida 3.

Rákóczira és Vértessyre emlékeztek Szentandráson

Rajzpályázat a Mackóvárban