in , ,

De miért Karcsi bácsinak kell felszednie más szemetét?

Karcsi bácsi

A mostani TeSzedd akcióhoz hivatalosan nem csatlakozott Szarvas, de ennek ellenére lehetett látni szemetet szedő csoportokat a városban jártunkban-keltünkben. Így történt ez szombaton a Békés megyei Körös-menti Szociális Centrum környékén, ahol az idős, a szenvedélybeteg, vagy egyszerűen csak magukra hagyott lakók és a dolgozók egy része a napfürdőjét kötötte össze egy kis szemétszedéssel. Az intézmény környékét övező utcákban, a Liszt Ferenc, a Rákóczi, a Táncsics utcában és az Újtemető sarkán szemetes zsákokkal felszerelt gumikesztyűs embereket lehetett látni.

A dűlőn, vagy száz méterre feltűnt egy alak, akinek szemmel láthatóan a járás is komoly nehézséget jelentet.

– Karcsi bácsi – mutatott rá az intézet egyik dolgozója. Karcsi bácsi a látható nehézségek ellenére időről-időre némi ceremónia után lehajolt, felvett valamit a földről és a szatyrába tette. Borzasztó lassan. Aztán amikor közelebb jött, derült ki, miből is áll a ceremónia.

Karcsi bácsi megközelítette a kiszemelt szemetet. Nagyon lassan. A botját a hóna alá tette, lehajolt a szemétért, amit nyilvánvalóan nem ő szórt oda korábban csak azért, hogy szemétszedés ürügyén hosszabb eltávot kapjon, lassan felegyenesedett, beletette a szatyrába, miközben arra vigyázott, hogy a botja nehogy leessen. Mikor ez sikerült, kivette azt a hóna alól, és indult, hogy elölről kezdje az egészet. Csak azért, mert valaki nem tudta elvinni a műanyag palackot vagy a kiürült cigis dobozt a kukáig, vagy esetleg hazáig.

Vélemény, hozzászólás?

A Szarvasi Fórumtól kért segítséget leégett tetejű házának elbontásához

Összeomlottak a vendégek, erőre kaptak a csűdiek