in , ,

Pedagógus nap a Székelyben

Tóthné Lipták Erzsébet és Kohut Andrásné

Június első hétvégéje 1951 óta ünnep: Pedagógus nap. Nem valami kiemelten fontos, kitüntetett, hangos ünnep. Nem is kell, hogy az legyen.

A pedagógusi munkát a csendes esőhöz lehet hasonlítani. A csendes esőhöz, amely jó sokáig tart, áztatja a földben megbújó magokat. Azok magukba szívják a nedvességet, és később ezért aztán akár szárazság idején is képesek termőre fordulni.

A Földön minden ember sokat köszönhet a pedagógusainak. Akinek szerencséje van, az élete, tanulmányai során legalább egyszer találkozik egy olyan pedagógussal, aki valamit megmozdít benne, aki olyat mutat tettével, cselekedetével, tudásával, hogy az akár a diák egész életét meghatározza.

Vélhetően a szarvasi Székely Mihály Szakképző Iskolában sok diák számos ilyen pedagógus, szakoktató segítségével készülhet választott szakmájára. Legalább is ezt tükrözte a Pedagógus napi köszöntőjük, amit az intézmény tanulói nevében Sárközi Tímea 10.D, Büttösi Dorina 9.D Gion Panna 2/12. I osztályos diákok tolmácsoltak. A szülői közösség képviseletében Körösfalvi Lászlóné és Holubné Szabó Ildikó szólt elismeréssel a pedagógusmunkáról, és arról, hogy a szülők eddig is számíthattak, és továbbra is számítanak a gyermekük nevelésében a tanárok, szakoktatók segítségére. A nívódíjas harmonikások, Adamik György 9.C, Balczó Balázs 10.E és Poljovka Domicián 2/14.E kellemes zeneszámokkal, Kálló Katalin, Horváth Ivett, Horváth Petra 9.D osztályos tanulók pedig énekükkel kedveskedtek az ünnepségen a megjelenteknek.

A Pedagógus nap alkalmából Kohut Andrásné intézményvezető asszony három kollegának adta át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Békéscsabai Tankerülete elismerő oklevelét. Ezáltal Tóthné Lipták Erzsébet, Sutyinszkiné Nagy Zsuzsanna és Sutyinszkiné Pljesovszki Mária pedagógusoknak emelték ki vezetői, szakmai és versenyekre való felkészítői munkáját.

Az iskola dolgozói nevében köszönöm.

Kohut Andrásné

intézményvezető

Kárpátalján jártak a nyugdíjasok

Fellegek a kombájnok felett: a korai aratás sohasem jelent jót