in ,

Zenepavilon: séta mellé egy kis esti zene

A Szarvasi Férfikórus, avagy a Muslincák

Kis esti zene címmel programsorozat indult szombaton a Kossuth téren álló zenepavilonban. Az eredetileg meghirdetett terv szerint hétfőtől csütörtökig 18, pénteken, szombaton és vasárnap este 19 órától kezdődik majd az esemény, de az már az első alkalom után látszik, hogy pár percnyit csúsztatni kell a kezdés idején, ugyanis a harangok visszajöttek Rómából.

A programmal kapcsolatban nem kell nagy dologra gondolni, csak egy 20-30 perces kis zenei programra, amihez azért érdemes lesz az esti sétát időzíteni, mert megéri. Szombaton este még csak néhányan ültek a hatalmas tölgyek alatt levő padokon, de ez hamarosan változni fog, mert nagyon hangulatosnak ígérkezik a sorozat, amint az kiderült tegnap, amikor elsőként a Szarvasi Férfikórus lépett a deszkákra Iváncsó József vezetésével és népdalcsokrokat, nemzeti ünnepeinkhez kapcsolódó dalokat és katonadalok mellet szórakoztató dalokat is énekeltek a szerelemről, a pálinkáról, az ivászatról. Repertoárjukba felvették kóruselődjük, a két világháború között virágkorát élő Szarvasi Dalkar három, Rohoska Géza karnagy által írt nótáját is.

Ma, június 15-én vasárnap este 7-kor a Városi Fúvószenekar lép a deszkákra. Műsorukba a nagyérdemű elégedettségének reményében indulóktól kezdve jazzes könnyűzenei darabokig válogattak.

Június 14. szombat Szarvasi Férfikórus

Június 15. vasárnap Városi Fúvószenekar

Június 16. hétfő Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei– harmonika

Június 17. kedd Vonósnégyes

Június 18. szerda Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola kórusa

Június 19. csütörtök Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei – klarinét, zongora

Június 20. péntek Harmonika Együttes

Június 22. vasárnap Városi Kamarazenekar

Június 23. hétfő Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei – zongora

Június 24. kedd Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei – hegedű

Június 25. szerda Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola kórusa

Június 26. csütörtök Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei – harmonika

Június 27. péntek Zima János – tárogató

Június 28. szombat Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar

Június 29. vasárnap Szarvasi Rezesbanda

Június 30. hétfő Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei – hegedű

Bővebben a www.cervinushaz.hu címen lehet tájékozódni a programokról.

Vajdások sikere a XI. Közlekedésbiztonsági Kupa országos döntőjén

Szörényi Levente gongütése nyitotta meg az idei színházi szezont