in , , ,

Egy kis strandröpi a végére…

Az utolsó héten is az utolsó napok a legrosszabbak az iskolában: tanulni már nem nagyon kell (feltéve, hogy leadtuk Gyuri bácsinak a rajzainkat, vagy minden jegyet annyira javítottunk már, amennyire szerettük volna), az épületben szinte elviselhetetlenül meleg van, és különben is, itt a nyár a sarkunkban. Az élelmesebb diákok ezért inkább kihasználták a Csilik Attila testnevelő tanár által kínált lehetőséget, és strandröplabdáztak egy nagyot.

Június 12-én csütörtökön egy meghívásos tornával kezdődött a kétnapos móka a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban. Mezőberény, Békéscsaba, Csongrád, Szolnok és a Vajda két-két csapattal képviseltette magát a rendezvényen. Ezen a napon csak lányokból álltak a csapatok, amelyek három csoportban mérkőztek meg egymással. Minden meccs egy 21 pontig tartó játszmából állt, kivéve a helyosztókat, ahol már két nyert szett volt szükséges a győzelemhez. A 35 fokos hőségben a játékosoknál ez tehette fel a pontot az i-re, mindenki rettenetesen fáradt volt már, de meg kell vallani, becsülettel megküzdöttek minden pontért. A végjáték a vajdások és a szolnoki csapatok között dőlt el: a harmadik helyért zajló mérkőzésen a Vajda A csapata győzött, és a döntőben is szarvasi siker született, az aranyérmet a Vajda B alakulata nyerte.

Az időjárás nehézségeitől eltekintve eredményes napot zárhattunk, hiszen a lányok jól érezték magukat, a játékot élvezte mindenki a pályán és annak szélén is. A torna végeredménye a következőképpen alakult:

1. Vajda B (Pekár Edina, Konstantinovics Lili, Fabó Dorina, Oltyán Dóra)

2. Szolnok B

3. Vajda A (Pusztai Enikő, Tóth Fanni, Medvegy Rebeka, Velky Zsófi)

4. Szolnok A

5. Csongrád A

6. Békéscsaba A

7. Mezőberény A

8. Békéscsaba B

9. Csongrád B

10. Mezőberény B

A pénteki napon aztán a „profik” átadták helyüket az amatőröknek. Ez tényleg vajdás buli volt, bárki bármelyik osztályból nevezhetett, akár különböző osztályokból is kialakulhattak négyfős csapatok, amiket általában két lány és két fiú alkotott. Ezen a napon az időjárás is kegyesebb volt hozzánk, az előző esti zápor lehűtötte a homokot, így nem volt az az érzésünk, hogy egész nap parázson járkálunk.

Reggel 8 óra körül lezárult a nevezés, kiderült, hogy 11 csapat között zajlanak majd három pályán a mérkőzések. A barátság szellemében a diákok számolták a pontjaikat, nem kellett bíráskodni, és szépen lassan az erőviszonyok is kezdtek látszani. A tavalyi győztesek kissé csalódottan vették tudomásul, hogy gyengébb napot fogtak ki, de ők sem érezték ettől rosszul magukat, ahogy senki sem, hiszen a lényeg a közös délelőttön, a mozgáson, a jókedven volt.

A csütörtöki naphoz képest egyetlen dolog volt sokkal örömtelibb: hogy minden érmet vajdás diák nyakába akaszthattunk. A strandröplabda házibajnokság első három helyezettje:

1. Sárgák (Konstantinovics Lili, Fabó Dorina, Szrnka Zoltán, Sztankovits Tamás)

2. Brigád (Medvegy Rebeka, Velky Zsófia, Seres Viktor, Pecznik Péter)

3. Nincs (Bencsik Dea, Veszter Dóra, Nánási Attila, Frankó Dávid)

Reméljük, senki nem bánta meg, hogy a tanév zárásaként a jó levegőt és a mozgást választotta! Jövőre is szeretettel várunk mindenkit, sőt, örülnénk, ha még ennél is többen jönnétek, hogy együtt fejezzük be az évet – vagy kezdjük el a nyári szünetet! 

Németh Judit

Páratlan páros Cseke Péterrel és Szerednyei Bélával

Élő emlékezet: utcanévtáblát helyeztek el Bagi Alajos tiszteletére