in ,

Csabacsűdön gyakorlatilag szünetel a bűnözés

Molnár József, Bencsik Ferenc és Miskó Bence

A legutóbbi testületi ülésen hallgatták meg a képviselők a Rendőrség Csabacsűdre vonatkozó beszámolóját.

– Csabacsűdön közbiztonsági szempontból probléma nincsen, ezt nyugodtan ki lehet jelenteni. Ezt a rendőri eljárásban regisztrált számok mutatják. 2013-ban az előző évhez viszonyítva 23-ról 18-ra csökkent a bűncselekmények száma – mondta Bencsik Ferenc, a Szarvasi Rendőrkapitányság megbízott rendészeti osztályvezetője.

Ebből a 18-ból 4 történt közterületen. Ezek kisebb rongálások, garázdaságok voltak. Kiemelt bűncselekmény, emberölés, rablás, testi sértés nem történt. Ahogy az országos statisztikákat is vezeti, a kapitányság területén is a lopás a legelterjedtebb kategória. Csabacsűdön 12-ről érkezett bejelentés tavaly.

5 közlekedési baleset történt. Ezek közül egy súlyos, három könnyű és egy sérülés nélküli volt. A baleseteket általában a 44-es csabacsűdi illetőségű szakasza hozza és ezek jellemzően a gyorshajtásra vezethetők vissza. Lakott területen belül közlekedési baleset nem történt. Ittas vezetés annál inkább, mondta saját tapasztalataira is hagyatkozva Bencsik Ferenc.

Folyamatosan egy körzeti megbízott van Csabacsűdön, Leszenyiczki Attila, aki amikor csak lehet, a faluban teljesít szolgálatot, nem csak nappal, hanem éjszaka is. Az állandó létszámproblémák ellenére igyekeznek, hogy minél több töltsön településen. A polgárőrséggel való a kapcsolatukat kiegyensúlyozottnak, harmonikusnak jellemezte a Szarvasi Rendőrkapitányság megbízott rendészeti osztályvezetője.

A legtöbb település vezetése és lakói által csak óhaj szintjén lebegő adatok fényében és természetesen saját tapasztalataik által igazolva a jelenlévő képviselők egyhangúlag elfogadták a rendőrségi beszámolót. Csabacsűd tényleg egy élhető település.

Vélemény, hozzászólás?

Koszorúzások a köztisztviselők napja és a Semmelweis-nap alkalmából

Repülőnap Kákán