in , ,

Európai bölény a szarvasi vadonban

Európai bölény

Ünnepélyes keretek között nyitották meg Szarvas legújabb turisztikai attrakcióját, a Körösvölgyi Állatparkot az Anna-ligeti Csáky-Benz-kastély, ma a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatósági épülete mögötti területen.

Dankó Béla legkisebb gyermekével, Mátéval érkezett az állatpark pénteki megnyitójára, aki kondorosi óvodásként már járt itt. Országgyűlési képviselőnk megköszönte Tirják Lászlónak a nagyon jó ötletet, hogy a gyerekek meg tudják nézni a tőlük nem is olyan távol élő, de életmódjuk miatt sokszor láthatatlan állatokat.

Az eseményt megtisztelte dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is, földművelésügyi miniszter, aki a májusi választások előtt még a vidékfejlesztésért is felelős volt.

– Egy olyan új létesítménnyel gazdagodik Szarvas, a Körösvidék, Békés megye és az Alföld, amire valamennyien büszkék lehetünk – mondta dr. Fazekas Sándor. Biztos vagyok abban, hogy az érdeklőkők, a természetjárók, az Alföld szeretőinek köréből ezreket fog ide vonzani, hogy ez a fejlesztés be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket, és Szarvas város idegenforgalma is erősödik általa, illetve az a kormányzati cél is teljesül, amelyet pár éve akként fogalmaztunk meg, hogy minél több kirándulót, minél több turistát igyekezzünk itthon tartani, mert gyakran más földrészekre is elmennek a magyar emberek a szabadságot eltölteni, és a közvetlen környezetük értékeivel is gyakran alig vannak tisztában.

Tirják László a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója elmondta, hogy a mai globalizált világban és az abból érkező gyerekekkel nap mint nap találkoznak. Mindenki el van kicsit tévedve ebben a világban, de mindenki vágyik arra, hogy megismerje ezeket az állatokat. Azzal a céllal építették meg ezt az állatparkot, hogy segítsék őket ebben a megismerési folyamatban.

Még a szalag átvágása előtt átadták a Fedezd fel a “Körösvölgyi Állatparkot, ismerd meg a lakóit” című vetélkedő díjait. Az alsósok közül a képzeletbeli dobogóra három székelyes (Fő téris), Csonka István, Bozár Levente és Szappanos Adrienn állhatott. A felsősök versenyét Halász Gergely (Székely) nyerte, Urbán Roberta (Benka) és Veinper Attila (Benka) előtt.

A szalag átvágását egy 100 éves szabóollóval végezte el dr. Fazekas Sándor, Dankó Béla, Babák Mihály és Tirják László, a park igazgatója, amit egy, a területünkön 100 ezer éve élt gyapjas mammut őrlőfogán adtak át nekik.

A továbbiakban a nemzeti park igazgatója bemutatta a vendégeknek az állatparkot. Európai bölény, nyuszt, nyestkutya, borz, erdei fülesbagoly, vadmacska, összesen 26 faj 56 egyede látható a területen elhelyezett karámokban ill. a 14 voilerben, amik Szántó Lukács festőművész kezeinek nyomát dicsérik. A terület kialakításáért Czifrák Gábor, a park természetvédelmi területfelügyelője felelt.

Vélemény, hozzászólás?

Az emberi sorsokból lehet igazán tanulni

Új néven tovább folytatódik a pályázati program – indul az Erasmus+ a Székelyben