in , , ,

A Csodaszarvas a Felvidéket is meghódította

A szlovákiai Nyárasdon vendégszerepelt a Cervinus Teátrum legújabb produkciója, a Csodaszarvas. A családi darabot – hasonlóan a szarvasi bemutatóhoz – teltházas közönség fogadta, a kritika pedig elismerően szólt Varga Viktor legújabb munkájáról. Az előadás hátteréről és a további tervekről Dósa Zsuzsát, a Cervinus Teátrum művészeti vezetőjét kérdeztük.

– A szarvasi ősbemutató után mindössze két héttel átlépte a határt a nagysikerű Csodaszarvas c. musical. Ez már önmagában is óriási dolognak számít, hiszen nemigen akart korábban hasonlóra példa. Hogy sikerült mindezt megvalósítani?

– Már a bemutató előtt terveztük a szlovákiai vendégszereplést és kerestük a lehetőséget. A bemutatót látták a szlovákiai szervezők és meghívták az előadást.

– Egy vadonatúj, a közönség számára ismeretlen műről van szó a Csodaszarvas esetében. Mekkora érdeklődés övezte az előadást?

– A szervezők adatai alapján 1300 nézője volt az előadásnak.

– Felvidéki közönségnek játszott, részben felvidéki színészekből álló társulat. Adott-e ez egyfajta pluszt az előadásnak?

– Ez örömet okozott úgy a színészeknek, mint a rendezőnek, akinek 18 év után sikerült bemutatkoznia a szülőföldjén. Az előadás után állva tapsolt a közönség, amiből talán nem merészség azt a következtetést levonni, hogy az öröm közös volt.

– Az már önmagában sokatmondó, hogy több mint ezren nézték végig az előadást. Mekkora volt a siker? Voltak-e visszajelzések a közönség és a szalma részéről?

– Mi még néhány napig Szlovákiában maradtunk, így közvetlenül a közönségtől kaptunk visszajelzést, mindenki gratulált és köszönte, hogy elhoztuk hozzájuk az előadást. Jó érzés ilyen közvetlenül érezni sok ismeretlen ember szeretetét és elismerését. Nagyon jól esett az is, hogy számos szlovákiai kollégánk ideutazott, s mint mondták, nem bánták meg.
- A legnagyobb szlovákiai magyar naplap, az Új Szó címlapon és egy egyoldalas cikken keresztül foglalkozott a bemutatóval és pozitív kritikát fogalmazott meg. Lehet-e ez a siker következő állomása? Vannak-e már új meghívások?

Az Új Szón kívül a szlovák rádió és a szlovák televízió magyar adása is foglalkozott az előadással. A Csallóköz nevű hetilap a napokban hozott le egy egész oldalas cikket a Csodaszarvasról és a Szabad Újság című hetilap a héten közli írását. Büszkén állíthatjuk, hogy az előadást a teljes felvidéki média érdeklődéssel és nagyon pozitív visszhanggal fogadta. Jelen voltak a környező települések vezetői is és még az előadás estéjén meghívást kaptunk a somorjai szabadtéri színpadra, a következő nyári évadra. Arról is érdeklődtek, lehetséges volna-e klasszikus színházteremben bemutatni a Csodaszarvast, szóval vannak lehetőségek.

A felvidéki ősbemutató után az előadás augusztus 19-én visszatér Szarvasra. 20:30-tól immár 3. alkalommal láthatja a közönség a Csodaszarvas ma is aktuális történetét, fülbemászó dallamokkal és látványos technikai megoldásokkal ötvözve.

Vélemény, hozzászólás?

Sziget-kék: mese Zentáról

Szarvason is bemutatkozott a cigányok munkáhozjutását segítő foglalkoztatási szövetkezet