in , , ,

Új lendületet adnának Szarvasnak: bemutatkozott a nagycsaládosok csapata is

A NACSE jelöltjei

A 20 éve a közéletben szereplő NACSE képviselőik, bizottsági tagjaik és programjaik által már bizonyította, hogy összefogással lehet tenni a városért, a lakosságért, mondta Józsa Vilmos, azon a gyermekzsivajos kampánynyitó rendezvényen, amin bemutatkoztak a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületének jelöltjei. Tette ezt egy nagyon kellemes, Köröshöz közeli területen, ahová eljöttek az egyesület tagjai, sok-sok gyerek és kutya, ami már inkább egy hétvégi piknik hangulatát kölcsönözte az eseménynek. Az, hogy nem hétvégi piknik készülődik onnan volt tudható, hogy mindez kedden történt.

– Az elmúlt önkormányzati ciklusok alapján azonban beláttuk, hogy egyedül nem lehet érdemleges eredményt elérni a pártokkal uralt képviselő-testületben, ezért megkerestük közös programalkotás és képviselő-jelölt állítás céljából a helyi, pártoktól független vállalkozókat, akik már szintén bizonyítottak saját területükön – adott egyből a magyarázatot arra, hogy hogy kerülnek a nagycsaládosok listájára kiscsaládosok. – Új lendülettel, új szemlélettel alkottuk meg közös programunkat, amellyel hisszük, hogy jobbá tehető az itt élőknek a megélhetése, biztonsága, és élhetővé tehető a város – mondta a NACSE prominense mielőtt átadta a szót Csanádi Lászlónak, az egyesület polgármester-jelöltjének a szót, aki egyben az első választókörzetben is megméretteti magát.

– Szarvasiként lokálpatriótának érzem magam, és így nagyon sok mindenkivel leültem, és beszélgettem a szarvasiak gondjairól, problémáiról. Egy ilyen beszélgetés alkalmával, ahol többen ott voltak szarvasiak, itt lakók, vállalkozók, cégtulajdonosok, cégvezetők, kértek fel arra, hogy vállaljam el a Szarvas város polgármesteri székéért történő küzdelmet – árulta el a NACSE polgármester-jelöltje döntésének előzményeit.

Egy ideig gondolkodott a felkérésen, majd bízva és tudva támogatásukat elfogadta a felkérést, amivel elindult a munka, a csapatépítés.

– A csapatépítés nem áll távol tőlem, hiszen életem során, munkám során többször kellett csapatot építenem és csapatokat felkészítenem. Azt megtanultuk, hogy csapatban sokkal könnyebb eredményt elérni. Az egyszemélyes vezetés nem visz sikerre.

A csapatépítés során találtak egymásra a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületével, akikkel azonosak voltak az elképzeléseik, így együtt folytatták a felkészülést, a programalkotást, ami megvalósítható, és mint mondta, az itt élő emberek érdekeit képviseli.

Ebben a teljesség igénye nélkül munkahelyteremtés, vállalkozások Szarvasra hozása, szakképzés, szociális biztonság, szociális háló megerősítése, idősek gondozása, közbiztonság fokozása, városfejlesztés az elmaradt részeken, egészségügy, sürgősségi orvosi ellátás szakszerű megoldása, gyermekorvos Szarvasra, sport és turisztika, közlekedés, elkerülő miatti forgalom kezelése, kerékpárutak, az iskolákhoz igazított városi kisbuszjáratok indítása szerepelt. A teljes programot a NACSE honlapján teszik közzé.

A polgármester-jelölt után megszólaltak a képviselő-jelöltek is. Bemutatkozójukban mindegyikük kiemelte, hogy a közös programhoz elsősorban milyen területen tud hozzátenni, visszatérő programelem volt a közbiztonság kérdése, valamint Szarvas szeretete.

A NACSE jelöltjei: 1. sz. vk. Csanádi László, 2. sz. vk. Bakula János, 3. sz. vk. Dobruczky Zsolt, 4. sz. vk. Gombár Györgyné, 5. sz. vk. Józsa József Vilmos, 6. sz. vk. Homonnai Tiborné, 7. sz. vk. Kovács Dániel, 8. sz. vk. Dankó Pál.

A bemutatkozók után körvonalazódott a NACSE programja, aminek az “Új lendülettel Szarvasért” címet adták az alkotók, és aminek egyik érdekes eleme a “Szarvas hazavár” című fejezet, ami a tehetséges szarvasi fiatalok hazacsábításának teremtene keretet.

Vélemény, hozzászólás?

Magyar Termék Nagydíjas lett a szentandrási Hungaro-Food termékcsaládja

Szentandrásiak a szentandrásiakért szlogennel mutatkozott be a Fidesz választási csapata