in , ,

Tökmustra

Már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza a Szlovák Óvoda töknapi rendezvénye, melyet idén szeptember 19-én pénteken valósított meg. A gazdag programokon és bevált módszereken nyugvó hagyomány kivitelezői ebben az esztendőben is a gyerekek, a szülők, az óvoda dolgozói voltak. A tökfaragás megújult környezetben történt, az óvoda nemrégiben átadott udvari játszóparkja még szórakoztatóbbá tette az egyébként is kedvelt családi délutánt. A Chován Kálmán Művészeti Alapiskola tanárai és növendékeinek káprázatos vonós, fúvós és billentyűs hangszeres bemutatója után adta meg Nádor Judit óvodavezető a startjelet a tökfaragásra. Azonnal körvonalazódni látszottak a megálmodott tervek. Az alkotómunkának rendje is volt: a szülők vágtak, a kicsik kanalaztak és dekoráltak. Igazi csoda, hogy az évek alatt megfabrikált sok tökfej után még mindig tudtak új mintát, új ötletet kivájni a program résztvevői. Az is tény, hogy évről-évre nő a tökből készült sütemények tárháza, amit az óvoda udvarán alkotás közben fogyasztottak el a „szobrászok”. Idén népszerű volt a naptorta, a kókuszos tökgolyó, a tökös-mákos rétes, a tökpite, a sütőtök maffin, a sárga süti, a tökös borzas és a pirított tökmag minden formában. Az időközben elkészült vigyori, ijesztő, káprázatos vagy mesefigurás töklámpásokba a sötétedés érkeztével mécsesek kerültek. A környezeti nevelést, az egészséges életmódra nevelést, a családi kötelékek erősítését zászlajára tűző programon a szájnak, a kéznek és a szemnek is egyaránt élvezetes volt a 2014-es tökmustra.

Kmotricza Margit

Vélemény, hozzászólás?

25 éves a Gallicoop: happy birthday!

Gólzáporos mérkőzésen nyert a Szarvasi FC