in , , ,

Lendületbe jöttek a vajdás röpisek

A vajdás röpicsapat

Október 10-én negyedik alkalommal került megrendezésre Sopronban az evangélikus gimnáziumok röplabdás versenye. Már 2 évvel ezelőtt, amikor evangélikus gimnázium lettünk, kinéztem ezt a versenyt, hogy elmegyünk és megmutatjuk, mit tudunk. Akkor a költségek miatt nem tudtunk elutazni. Idén úgy adódott, hogy egy kisbusszal eljutottunk Sopronba. Csütörtökön indultunk, hogy a pénteki meccsekre frissek legyünk. A városnézést követően jó hangulatban pizzáztunk, készültünk a következő napra.

A tornára 5 csapat nevezett, két soproni evangélikus gimnázium, a Berzsenyi és az Eötvös, a budapesti Fasori gimnázium, a bonyhádi Petőfi gimnázium és mi, Vajdások. A mérkőzések egy pályán zajlottak, ezért rövidebbek voltak a játszmák, csak 15 pontig játszottunk, két nyert szettig. Mivel nemrég kezdődött csak a tanév, a célunk az volt, hogy játékba lendüljünk és újra összeszokjunk. Az iskolai csapatoknak nagyon kevés a játéklehetősége, ezért minden ilyen alkalmat ki kell használni a gyakorlásra.

Mindig az első meccs a legnehezebb. Mi a Berzsenyivel kezdtünk, ahol erős nyitásokkal és biztos mezőnymunkával uraltuk a mérkőzést, közben meg kellett szokni a szűkös tornatermet. Itt már körvonalazódott, hogy rutinosabbak leszünk az ellenfeleinknél, ugyanis csapatunk nagy része „kisgimis”, akik már 6. éve együtt röplabdáznak. A Fasori gimit igazolt játékosok is erősítették, de látszott az összeszokottságuk hiánya, így mi kerültünk ki győztesen. A legnehezebb ellenfélnek vélt tavalyi bajnok bonyhádi csapattal játszottunk utoljára. Ők is hasonló módon készülnek egész tanévben, és szinte minden évben kijutnak a debreceni amatőr országos döntőre. A szoros mérkőzés elmaradt, a lányaink annyira belejöttek a nyitásba, hogy szó szerint kiszerváltuk a meccset.

Az eredményhirdetésnél nemcsak az első helyezettnek járó kupát vehette át a csapat kapitánya, Medvegy Rebeka, hanem a legjobb játékosnak járó serleget is. Élményekkel, tapasztalatokkal térhettünk haza, megadva az alaphangulatot az előttünk álló diákolimpiai küzdelmekhez.

A csapat tagjai: Medvegy Rebeka, Pusztai Enikő, Velky Zsófia, Pekár Edina, Oltyán Dóra, Tóth Fanni, Konstantinovics Lili, Lestyán Sára .

Köszönjük az Öregdiákok Baráti Körének az utazáshoz nyújtott segítségét.

Csilik Attila edző

A mese bűvöletében

Benkás szemmel: egy nap az Öveges laborban