in ,

Megújult a Doni emlékmű

Ismét régi fényében emlékeztet az Ótemetőben álló Doni emlékmű a 2. világháborúban elesettekre. A több mint 20 éve, 1993 nyarán átadott alkotás az idők során megkopott és elhasználódott, amire a Kárpát-medencei Nemzetőrség néhány tagja felfigyelt és gyors összefogással reagált. A szimbolikus szobrot néhány hét leforgása alatt lecsiszolták, újrafestették és környezetet is rendbe tették.

– A nemzetőrségnek egyik önként vállalt feladata az emlékművek megóvása – magyarázza Farkas Gyula, mérnök ezredes, megyei parancsnok. Amikor januárban részt vettünk a doni megemlékezésen, úgy döntöttünk, ez a lepusztult állapot nem tartható tovább. Felajánlásokat gyűjtöttünk és egy maroknyi önkéntes közreműködésével nekiláttunk a munkálatoknak – tette hozzá.

A renoválás augusztus középén kezdődött és egy hónapon át tartott. Ennek kapcsán lecsiszolták az emlékművet és fémvédelemmel látták el. Ezt követően kétrétegű festést kapott, így visszanyerte eredeti – a 2. világháború. katonai egyenruhájára emlékeztető – színét. Lecsiszolták és vegyszeres kezeléssel látták el továbbá a talapzatot, és újrafestették a koszorútartó állványokat. A környezet a Komép Kft. jóvoltából szépült meg.

– Sokat jelent számunkra ez az emlékmű – meséli a szobrot körbejárva Kepenyes György, az Ótemetőért Alapítvány elnöke. Az emlékmű létrehozását az édesapám kezdeményezte, aki maga is megjárta a frontot, alkotója pedig unokaöccse, Kepenyes Pál volt, aki koholt vádak alapján 5 évig ült börtönben a 2. világháborút követően. Végül Mexikóban telepedett le és ma is ott él. Először a rendszerváltás után látogatott haza. Előbb nem jöhetett.

Az ismert szobrásznak és ötvös mesternek egyébként mindössze két alkotása található Magyarországon. Az egyik a csolnoki temetőben, a másik pedig éppen Szarvason. A kezdeményezők ezért is tartották különösen szem előtt, hogy a felújítás előzményeiről és munkálatairól pontos dokumentáció készüljön, amelyet album formájában eljuttatnak Mexikóba.

Az emlékművet november 1-jén, szombaton, 14. 45-kor szentelik fel, a halottak napi istentiszteletet követően. Az esemény díszvendége Hicz János, harcteret megjárt veterán lesz, akit a rendezvényen örökös tiszteletbeli hadnaggyá avatnak.

Vélemény, hozzászólás?

„Jó gyakorlat” a régiónak, avagy hogyan lehetünk utolsókból elsők

Asztalitenisz: hazai pályán 3 arany, 3 ezüst, 3 bronz