in , , ,

Igazi SZÍNHÁZ volt az első bérletes előadás

Hernádi Judit és Gálvölgyi János

Szerda este a Cervinus Teátrum színpadán Bernard Slade Jutalomjáték című darabját láthatta a szarvasi közönség a Játékszín művészeinek előadásában. A darab humorral átszőve nagyon is drámai kérdéseket feszegetett.

A könnyelmű Scottie Templeton (Gálvölgyi János) egész életében felelőtlenül élte életét. Emiatt hagyta el felesége Maggie (Hernádi Judit), fiával Judal (Nagy Sándor). Az eltelt évek alatt a fiú felnőtt eltávolodott apjától. Azonban Scottie halálos beteg, ezért rendezni szeretné kapcsolatát fiával. Az előadás háttere Scottie számára szervezett „Jutalomjáték” ahol a barát Lou Daniels (Barabás Kiss Zoltán) meséli el a történetet, ami megelevenedik.

A darab számomra azt a klasszikus színházi előadást hozta vissza, amiért beleszeretettem a színházba. Ráadásul ezt a darabot láttam már éppen itt Szarvason igaz több, mint harminc éve, a Békéscsabai Színház előadásában, ami azóta is nagyon emlékezetes előadás maradt számomra.

Szerda este Gálvölgyi János profiként játszott a színpadon, olyan könnyedén, amit csak a legjobbak tudnak. Bár szerepe a humor vonalát is képviselte a darab drámai oldalát is természetesen tudta átadni a közönségnek.

Nagy Sándor, Hernádi Judit, Tóth Enikő (Dr. Gladys Petrelli) és Barabás Kiss Zoltán jó partnerként és szintén profiként játszottak a színpadon. A színpadon jól teljesített Lévay Viktória (Sally Haines) és Fábián Anita (Hillary) szerepében. A drámai történetet „könnyes mosollyal” fogadta a közönség.

A Játékszínben a színdarabot 2009-ben mutatták be Szirtes Tamás rendezésében, aki ezt a drámát 1981-ben már megrendezte a Madách Színházban Haumann Péter (Scottie) és Cseke Péter (Jud) főszereplésével.

A darabot Ungvári Tamás fordította. A díszlettervező Menczel Róbert, a jelmeztervező Torday Hajnal. Zene Kocsák Tibor.

Bernard Slade sok darabját játszották, játsszák hazánkban is. Legismertebb darabja a „Jövőre veled ugyanitt”. De a Jutalomjátékot is sokszor tűzik műsorra hazai színházaink. A Jutalomjáték filmen is nagy siker volt Jack Lemmon főszereplésével, aki a Brodwayn is sikeresen játszotta a Scottie szerepét.

Szerda este a Cervinus Teátrum bérletének első előadása olyan előadás volt, ami eddig a legjobb bérletes előadás volt az utóbbi évek bérletes előadásaihoz képest. Színvonalas igazi SZÍNHÁZI előadás. A közönség percekig tartó vastapssal köszönte meg a színészek játékát.

A méhnyakrák elleni küzdelem szarvasi nagykövete

Helyi munkaerővel, helyi terméket – megnyílt az első termelői bolt