in , ,

Zsurzs Kati: Nem szabad elvenni a gyerekektől a csodát

Igeeen – hangzott kórusban a válasz arra a kérdésre, hogy megbocsájtanak-e a gyerekek a gőgös és öntelt színésznőnek. November 13-án, a bérletes gyerekelőadás első darabját, a Zsuzsika hangját láthatta az óvodás és általános iskolás korosztály. A darabot mindvégig hangos nevetés és jókedv kísérte, a közönség átszellemülten figyelte a történetet. Az előadás Zsurzs Kati nevéhez fűződik, aki néhány éve álmodta meg a zenés játékot.

– Amíg Székesfehérváron dolgoztam, az ottani gyerekek nagyon hozzá voltak szokva, hogy minden évben kapnak egy interaktív előadást – árulja el az előadás születéséről a színművésznő. Az akkori igazgató, Szurdi Miklós kért meg rá, hogy írjak egy új darabot. Én pedig úgy gondoltam, hogy szóljon ez az előadás a színházról, a színház kapcsán pedig sok mindenről. Olyan elemi dolgokról, mint az egymásra való odafigyelés, tisztelet és megbocsájtás.

A darab szereplői éppen a Hamupipőke előadásra készülnek. A főszerepet alakító Zsuzsika azonban csak magával van elfoglalva, hiú és parancsoló, így a mesék tündére büntetésként elveszi tőle a hangját. Zsuzsika végül Flórián, a herceg és a gyerekek segítségével megtanulja, hogy csak akkor történhet meg a csoda, ha megtanulunk együtt játszani és tisztelni egymást.

Zsurzs Kati neve számtalan gyermekelőadással fonódott össze. Ezt a tapasztalatot ötvözi darabjaiban, amelyekben tudatosan, de őszinte szeretettel irányítja a történet fonalát. Úgy látja, ezek az interaktív darabok közelebb viszik a gyerekeket a színházhoz. A legkisebbek ugyanis szívesen mondják el véleményüket, szeretik hallatni a hangjukat. Mindez azonban csak akkor vezet eredményhez, ha az előadás hiteles és a közönség valóban elhiszi, hogy alakítani tudta a mese szálait.

– A színházra nevelést egészen pici korban kell elkezdeni – nyomatékosítja. A bábszínház és a hasonló interaktív játékok alkalmasak ennek a közegnek a megszerettetésére. Éppen ezért nekünk, színészeknek nagy a felelősségünk, hogy mit közvetítünk számukra, mit visznek haza az előadásból.

A bérletes előadások jövőre folytatódnak. Január 29-én a gyerekek egy örök klasszikust, a Dzsungel könyve táncjátékot tekinthetik meg, a Cervinus Teátrumban.

Vélemény, hozzászólás?

Pusztából nagyközség: 90 éves az újkori Csabacsűd

Szlovákos ovisok táncháza