in , ,

Izgalmas végjáték a Horváth István Emléktornán

A hétvégén Szarvason került sor a Békés Megyei Kézilabda Szövetség hagyományos téli tornájának második fordulójára, amely emléket állítva a tragikusan elhunyt egykori kiváló játékvezetőnek, Horváth István nevét viseli. A torna nagyszerű felkészülési lehetőséget nyújt a csapatoknak, hiszen a bajnokság előtt éles mérkőzéseken tesztelhetik állapotukat. Az idei kiírásra hat csapat jelentkezett, akik három fordulóban körmérkőzéses lebonyolításban mérik össze tudásukat, így az elmúlt héten Újkígyóson, a hétvégén Szarvason, a húsvéti ünnepeket követően pedig Mezőberényben kerül sor a fordulók megrendezésére.

A szarvasiak számára balszerencsésen alakult az első forduló, hiszen betegség, sérülések és munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tudtak Újkígyósra elutazni, így a Kondoros elleni mérkőzésüket 10-0 –val elvesztették. Viszont minden tiszteletet megérdemelnek a köröstarcsai fiatalok, akik bevállalták a későbbi időpontban történő lejátszást, így most a házigazda ellen kellett plusz mérkőzést vívniuk.

A hétvége szarvasi vonatkozású eredményei;

Köröstarcsa I. – HC Szarvas 23-19 (12-10)
Szrnka – Ardai, Lestyan-Goda 3, Keller, Sztankovits 3, Dina, Hanzel 9
Csere: Frankó N. 4, Domján. Frankó G.
Edző: Tusjak János

Az évek óta együtt játszó és fizikálisan lényegesen erősebb bajnokesélyes ellen tisztességes eredményt sikerült elérni.

HC Szarvas – Köröstarcsa II. 28-18 (13-3)
Szrnka – Ardai, Lestyan-Goda 2, Keller 1, Sztankovits 3, Dina, Hanzel 9
Csere: Pusztai (kapus), Frankó N. 5, Domján 5, Bencsik 2, Fehér 1, Frankó N.
Edző Tusjak János

Már az első játékrészben eldőlt a mérkőzés kimenetele, így a második félidőben a házigazdáknál is elsősorban a kevesebb játéklehetőséghez jutó játékosok szerepeltek, a kapuban a még serdülő korú Pusztai Mátéval. Ebben a játékrészben már kiegyenlítődött a két csapat közötti különbség.

Felföldi SE Újkígyós – HC Szarvas 25-26 (13-11)
Szrnka – Ardai 5, Lestyan-Goda 3, Keller, Sztankovits 1, Dina, Hanzel 8
Csere: Frankó G 5, Frankó N 4, Domján
Edző: Tusjak János

Az Újkígyós legjobb góllövői: Dócs 4, Darida 4, Tóth 4, Benkó 4, Mohácsi 3, Karkus 3.

A nap rangadója mindenképpen ez a mérkőzés volt, hiszen egy Szarvas-Újkígyós párbaj mindig minden osztályban, minden körülmények között presztízs összecsapásnak számít. Az első játékrészben végig szoros küzdelem zajlott. A csak erre az egy mérkőzésre elutazó vendégek frissebben kezdték a találkozót, az egykori válogatott Mohácsi Árpád játékos-edző irányításával folyamatosan vezettek, a hazaiak elsősorban lerohanásokból futottak az eredmény után. A második játékrész hajrájában már minden eldőlni látszott (24-18), ekkor viszont váratlanul megfordult a mérkőzés. A holtponton áteső szarvasiak a kapuban az egész nap folyamán parádésan teljesítő Szrnka kapus védéseinek is köszönhetően erőre kaptak, majd parádés hajrát produkálva az utolsó percben megfordították az eredményt.

A torna záró fordulójában április 12-én Mezőberényben a Nagyszénás lesz a szarvasiak ellenfele. Ezt követő szombaton, pedig már bajnoki mérkőzés vár a srácokra a Kondoros vendégeként.

Vélemény, hozzászólás?

A gyermeknek a családban a helye

Amit ma megtermelhetsz, ne halaszd holnapra